Tudásfeltöltés 2.0: diákok tudományos videóira szavazhattok
Hetvennégy tudományos témájú videót készítettek a Tudásfeltöltés 2.0 verseny általános és középiskolás résztvevői. Március 9-ig tart az elődöntő, addig szavazhattok a videókra.
Jót tesz a Klebelsberg-központnak a kritizálás?
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központról (Klik) készült belső tanulmányok célja a még hatékonyabb működés, és az ezek alapján hozott intézkedések beépülnek a központ mindennapi működésébe - reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a központról szerdán az Index hírportálon megjelent írásra.
Elmaradt juttatásra várnak a tanárok
A szerdai Magyar Nemzet szerint többek között a béren kívüli juttatások mielőbbi kifizetését sürgették a tanári szakszervezetek a Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkárral folytatott keddi egyeztetésen.
Meglepetést okoztak a nyolcadikosok: megvannak a középiskolai felvételi eredményei
Magyarból és matematikából is több pontot szereztek a nyolcadikos diákok a középiskolai felvételin, mint egy évvel korábban - derül ki az Oktatási Hivatal adataiból. A hatodikosoknak az idén a nyelvtan volt a mumus, a nyolcosztályos gimnáziumokba jelentkezőknek a matekteszttel gyűlt meg a bajuk.
Minden idők tíz legborzalmasabb könyvcíme és könyvborítója
Könyvet nem borító és cím alapján érdemes választani. Persze vannak kivételek. A Bored Panda gyűjtése.
25 éves fotó terjed az interneten: McConaughey az érettségi bálon
Két nap alatt több ezren osztották meg azt a 25 éves képet, amely Matthew McConaughey-ről készült a színész érettségi bankettjén. Nem véletlenül vált ennyire népszerűvé a fotó: a színész az idén Oscar-díjat kapott a Mielőtt meghaltam című filmben nyújtott alakításáért.
Megdöbbentő kérdést kapnak a szakértőnek jelentkező tanárok
"Igaz-e önre ez az állítás: előfordult, hogy lázadoztam tekintélyes emberekkel szemben, bár tudtam, hogy igazuk van" - erre a kérdésre is válaszolniuk kell azoknak a pedagógusoknak, akik szakértőként szeretnének dolgozni. Az eljárásról Ritók Nóra, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vezetője írta le véleményét a hvg.hu-n.
Több száz amerikai iskola zárt be az ítéletidő miatt
Texastól a kanadai határig ismét áramkimaradásokat és a közlekedésben fennakadásokat okozott a tél újabb támadása...
Kik ellenőrzik majd a tanárok munkáját?
Szigorú követelményeknek kell megfelelniük, és 40 ezer forintot is be kell fizetniük azoknak a pedagógusoknak, akik szakértőként akarnak részt venni a tanárok, tanítók és óvodapedagógusok minősítési eljárásában.
Megalakult a Nemzeti Tankönyvtanács
Megalakult hétfőn a Nemzeti Tankönyvtanács testülete, amelynek alapvető feladata a tankönyvekre vonatkozó döntések előkészítése, valamint a tankönyvek rövid- és középtávú fejlesztési irányainak meghatározása - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelési államtitkársága az MTI-vel.
Hoffmann Rózsa: egyre népszerűbb a kötelező napközi
A tapasztalatok szerint az országban növekszik azon gyerekek száma, akik igénybe veszik az általános iskolákban a tavaly szeptemberben bevezetett délutáni nyitva tartást – közölte a köznevelésért felelős államtitkár hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.
"Kedves Rózsa! Nem szégyelli magát?"
Keserű szájízzel készül búcsúzni a pedagógusi pályától Gerőcs László, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlógimnáziumának matematikatanára. A Hívatlanul blogon közzétett posztjában arról ír, hogy 39 év után ugyanúgy a pedagógus I. kategóriába került, mint az a kollégája, aki három éve szerezte meg a diplomát.
Ezekből a tárgyakból már szeptembertől állami tankönyvek lesznek
Szeptembertől már az "új generációs" tankönyvekből tanulhatnak azoknak az iskoláknak a diákjai, amelyek részt vesznek az új kiadványok kipróbálásában. A tankönyvfejlesztést és kiadást a 2014/2015-ös tanévtől az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) koordinálja.
Tanári minősítés: kik léphetnek pedagógus 2 kategóriába?
Összesen 30 ezer tanár és tanító jelentkezhet a minősítésre a 2014/2015-ös tanévben – jelentette be Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár. Ki töltheti fel a portfólióját, és ki nem?
Ilyen tesztet kell kitöltenie 300 ezer diáknak májusban
A tanulók matematikai képességei a hatodikról a nyolcadik évfolyamra jelentős mértékben fejlődnek, míg a nyolcadikról...
Nem lesz nyári napközis tábor az általános iskolákban?
Ezen a nyáron számos általános iskolában nem lesz napközis tábor, mert a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és az önkormányzatok nem tudnak vagy nem akarnak együttműködni - írja a Népszabadság.
A nap videója: így mondott köszönetet tanárának Helen Mirren
Több tízezren nézték meg azt a videót, amelyben Helen Mirren színésznő mond köszönetetet egykori tanárának, sőt a Bafta-díjátadó nézőit is erre kéri. Ez a nap videója.
Prezit használnak majd az amerikai iskolákban
Barack Obama amerikai elnök az Adobe képviselői mellett pénteken a Fehér Házban fogadta Árvai Pétert, a magyar Prezi szoftverfejlesztő cég társalapító-vezérigazgatóját abból az alkalomból, hogy a két cég csatlakozott a ConnectED iskolai programhoz.
Hoffmann: 30 ezer tanár és tanító jelentkezhet a minősítésre szeptembertől
Összesen 30 ezer tanár és tanító jelentkezhet a pedagógus II. minősítésre a következő tanévben – közölte Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára pénteken Szegeden.
Megvan a 2013-as kompetenciamérés eredménye
A tanulók matematikai képességei a hatodikról a nyolcadik évfolyamra jelentős mértékben fejlődnek, míg a nyolcadikról a tizedik évfolyamra kevésbé - többek között ezt tartalmazzák a 2013. évi országos kompetenciamérés eredményei, amelyeket pénteken tett közzé honlapján az Oktatási Hivatal. Az eredményeket összefoglaló országos jelentést május 31-ig hozzák nyilvánosságra.