Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Nem fél, hogy eltávolítják posztjáról, és újabb meglepetéseket ígér a tiltakozások egyik vezéralakja, Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója.

„Tudtam, hogy lesz, lélekben készültem erre, de nincs félnivalóm” – ezt mondta Pukli a portálnak arról, hogy a Klik és egyes lapok is „rászálltak”.
Mint tudjátok, a Klik kérésekkel bombázta a tüntetések miatt, egyes lapokban pedig megjelent, hogy 2007-it tagja volt az MSZP-nek. Az igazgató egy ügyvédi irodát is megbízott, hogy védje a támadásokkal szemben.
Szerinte azért hívták a kerekasztalhoz Madarász Pétert, a miskolci Herman igazgatóját, mert tudták, hogy a tiltakozás igazi vezéralakja az iskola tanára, Pilz Olivér. Szerinte úgy gondolták, Madarásszal könnyebben megegyeznek majd.
Azt is elárulta, hogy olyan szakmai munkát végeztek a Telekiben az elmúlt években, hogy nem kell félnie az eltávolítástól.
Attól sem tart, hogy kifulladnak a tiltakozások. Szerinte a kormány arra játszik, hogy elvész a lelkesedés, de „még rengeteg meglepetés van a tarsolyukban”.
A teljes cikket itt olvashatjátok. A tiltakozások legfrissebb híreit pedig itt.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.