Meddig használható fel a 41 ezer forintos támogatás?
Az iskolakezdési támogatás már felhasználható. De mi a végső határideje?
Az iskolakezdési támogatás már felhasználható. De mi a végső határideje?
Eduline
Három érmet szerzett a magyar diákokból álló csapat a Nemzetközi Földrajzi Olimpián, amit a kanadai Québec-ben rendeztek meg.
eduline/mti
Az általános iskolai és középiskolai kötelező olvasmányok megszerzése nem csak a megvásárlást jelentheti, több pénztárcakímélő lehetőség is van, ami lehet, hogy máshogy is könnyebbé teheti a diákok életét.
Eduline
Az óvodával összevont bölcsőde felszámolására nem csak pénz, szakemberi gárda sincsen.
Eduline
Vészesesen közeledik a szeptember 1-je és a tanévkezdés - mi az, amit a tanárok titkolnak a diákok elől?
Eduline
Mivel az igazgató két év múlva nyugdíjba megy, a kinevezés pedig öt évre szól, nem is lehetett volna neki adni a posztot, csak akkor, ha külön kérvényt ad be - ezzel magyarázta Kósa Lajos, miért nem támogatták a debreceni Ady Endre Gimnázium eddigi igazgatójának vezetői pályázatát.
Eduline
Ezen a héten sem unatkoztunk: kiderült, hogy elkészült az új Nemzeti alaptanterv, módosítottak az óvodai nevelés programján, indoklás nélkül utasították el az egyik neves debreceni gimnáziumot tizenhat éve vezető pedagógus igazgatói pályázatát. Ezek voltak a hét fontosabb oktatási hírei.
Eduline
Ismét megjelentek a tanári álláshirdetések az apróhirdetési oldalakon - alig pár hét van hátra a tanévkezdésig, de még mindig sok iskola keres pedagógusokat.
Eduline
Három nap alatt több mint háromezren írták alá azt a petíciót, amelyet a debreceni Ady Endre Gimnáziumot tizenhat éve vezető Rózsavölgyi Gábor igazgatói megbízásának meghosszabbításáért indítottak.
Eduline
Az idén is korábban fizeti ki az államkincstár a szeptemberi családtámogatási ellátásokat - közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Időkkel.
MTI
Mikor kezdődik a 2018/2019-es tanév, melyik lesz az első tanítási nap?
Eduline
A pedagógusok többsége 40 év fölötti, azaz már közelít a nyugdíj felé. Az előző tanévben a tanítók átlagéletkora 46,6 év, a tanároké pedig 46,9 év volt - mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.
Eduline
Elképzelhető, hogy jövőre már minden ötödik évfolyamos diák kezébe tablet kerül majd?
Eduline
Körülbelül 150-200 ember jelent meg szombat délelőtt a debreceni Ady Endre Gimnáziumnál, hogy így tiltakozzanak Rózsavölgyi Gábor igazgató leváltása ellen. Jövő héten folytatják a demonstrációt.
Eduline
A pályakezdők juttatásának emelésével és a nyugdíjasok továbbfoglalkoztatásával enyhítené a pedagógushiányt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
Eduline
Augusztus 11-én a debreceni Ady Endre Gimnázium épülete elé vonulnak tiltakozásul azok, akik nem fogadják el a gimnáziumot tizenhat éve vezető Rózsavölgyi Gábor igazgató leváltását - írja a Mérce.
Eduline
Steidl Levente fideszes önkormányzati képviselő lehet a jövőben a váci Madách Imre Gimnázium igazgatója – írja a 444.
Eduline
A Népszava úgy tudja, a kormány azt tervezi, hogy az iskolák a jövőben kétféle tankönyv közül választhatnak majd: egy állami és egy egyházi, keresztény szemléletű kiadvány közül.
Eduline
Még távolról sincs kész az új Nemzeti alaptanterv (NAT) koncepciója, amit hétfőn kapott kézhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma - értesült a Népszava.
Eduline
"Három-négy éve az ország egyik legkiválóbb pedagógusa, intézményvezetője voltam. Ez megváltozott volna az elmúlt két évben? Most az egyik legrosszabbja lennék?" - teszi fel a kérdést közleményében a 2014-ben Eötvös-díjat kapott Rózsavölgyi Gábor, a debreceni Ady Endre Gimnázium eddigi igazgatója, akinek pályázatát - a Klebelsberg Központ magyarázata szerint - a "jogszerű működés hiánya" miatt utasították el.
Eduline