• data-translate-key="Felvételi"

 
  • Közoktatás
  • Érettségi-felvételi
  • Felsőoktatás
  • Campus life
  • Nyelvtanulás
  • Pályakezdés
  • Felnőttképzés
  • BrandContent
 

Tudtok annyit, mint egy nyolcadikos diák? Ilyen tesztet kell megoldani a középiskolai felvételin

Több tízezer diáknak (és szülőnek) lesz nehéz napja január 19-én, akkor tartják ugyanis a középiskolai központi felvételi vizsgákat.

középiskolai felvételi
Eduline

 

Ezek a tanárok hiányoznak az iskolákból: miért választja ilyen kevés férfi ezt a pályát?

Az óvodákban az egy százalékot sem éri el a férfi pedagógusok aránya, míg az általános iskolákban dolgozó 78 ezer tanító és tanár közül mindössze minden hetedik férfi. A gimnáziumokban már jobb a nemi arány, ott a pedagógusok harminc százaléka férfi. De vajon miért baj, hogy a tanári szakma elnőiesedett?

Tóth Alexandra

 

"165 ezer forint: decemberi bérem pályakezdő, kétszakos tanárként, hét év egyetem után"

165 ezer forint - az osztályfőnöki pótlékkal és a tízezer forintos utazási költségtérítéssel együtt ennyit keres egy kétszakos, egyetemet végzett pályakezdő tanár.

Eduline

 

Folyamatosan emelkedik a sajátos nevelési igényű diákok száma

Több mint 3200-zal 91,5 ezerre nőtt a sajátos nevelési igényű gyerekek és tanulók száma a 2018 szeptemberében kezdődött tanévben - írta a Világgazdaság csütörtökön a szaktárca adatai alapján.

MTI

 

Majdnem 12 ezerrel csökkent a pedagógusok száma, itt vannak a legfrissebb adatok

Tizenhat év alatt 12 ezerrel csökkent a főállású pedagógusok száma a közoktatásban és a szakképzésben – a szakgimnáziumokban és a szakközépiskolákban egyre kevesebb tanár dolgozik, az általános iskolákban, az óvodákban és a gimnáziumokban megfordult a csökkenő tendencia.

Eduline

 

A tanárok "nem lógatják a lábukat": Jocó bácsi bizonyítéka

Láblógatás, kávézás, beszélgetés - gondolná a laikus egy tanár lyukasóráján töltött idejéről. Jocó bácsi (Balatoni József történelemtanár) megmutatta, milyen egy pedagógus átlagos napja.

Eduline

 

Fontos üzenet a szülőknek: "nem tornázniuk kellene, hanem rohangászni egy nagy kertben"

Hogyan függ össze a beszédhiba és a mozgáshiány? Miért baj, ha a szülők kevesebbet beszélnek a gyerekekkel és a gyerekek előtt?

Eduline

 

Állami támogatásra pályázhatnak a tanodák, de már csak két napig

Csütörtökig pályázhatnak a tanodák a költségvetésben rögzített 2,5 milliárd forintos állami támogatásra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.

MTI

 

Már két év múlva taníthat a gyerekeket víz alá nyomó nyíregyházi tanár

Az eredeti öt év helyett már két év után gyakorolhatja tanári hivatását a gyerekeket víz alá nyomó nyíregyházi tanár és edző.

Eduline

 

Ilyen megjegyzésekkel bombázzák az alternatív iskolát választó szülőket?

Ismét egyre több szülői és tanári Facebook-csoportban terjed egy tavaly márciusi cikk, amelyet egy édesanya írt arról, milyen visszajelzéseket kapott ismerősöktől, amikor kiderült, hogy gyerekeinek alternatív iskolát keres.

Eduline

 

Túlterheltek a tanárok és a diákok, alacsonyak a fizetések: íme, a PDSZ sztrájkkövetelései

Csökkentsék a diákok és a pedagógusok munkaterhelését, állítsák vissza a pedagógusok óraszámát legfeljebb 22 tanórára - többek között ezt követeli a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).

Eduline

 

Megvan, mikor lesz a 2019-es tavaszi óraátállítás és a tavaszi szünet

Mikor kezdődik az idei tavaszi szünet, és mikor kell átállítani az órákat 2019 tavaszán?

Eduline

 

"A tankönyvválasztás szabadságának teljes felszámolása" zajlik a tankönyvesek szerint

"Az állam végleg megszünteti a tanszabadságot és azokat a nagyszerű, kreatív pedagógusokból, hozzáértő alkotókból álló tankönyves műhelyeket, amelyek a rendszerváltás óta országszerte létrejöttek” - véli a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete.

Eduline

 

"Nemzetibb" lett az átdolgozások után az új NAT, idén fogadhatják el

Idén elfogadhatják az új Nemzeti alaptantervet - erről beszélt egy interjúban Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár. Ez azt jelenti, hogy 2019 szeptemberében biztosan nem vezetik majd be az új tantervet.

Eduline

 

Országos demonstráció lesz a középiskolai felvételi napján, de minden diák eljut majd a vizsgára

Január 19-re országos demonstrációt hirdettek szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke azonban kiemelte: úgy időzítik majd a blokádokat, hogy minden diák eljusson az aznap tartott középiskolai felvételi vizsgára.

Eduline

 

2020-ban emelkednek a tanári fizetések? Erről egyeztet az államtitkárság, amely egy érdekes ötlettel rukkolt elő

„A vetítési alap emelését a 2019-es költségvetés nem tartalmazza, de a 2020-as büdzsébe bekerülhet, erről már egyeztetünk” – ezt mondta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár. Gondolkodnak egy, a pályára visszatérést ösztönző ösztöndíjon is.

Eduline

 

Többszörös a túljelentkezés a legnépszerűbb gimnáziumokban: itt az összes adat

Hol nézhetitek meg, hogy az elmúlt években mekkora volt a túljelentkezés a középiskolákban?

középiskolai felvételi
Eduline

 

Mikor kezdődik a 2019-es tavaszi és nyári szünet? Itt vannak a második félév legfontosabb dátumai

Mikor kezdődik a 2019-es tavaszi és nyári szünet, és mikor tartják a tavaszi érettségi vizsgákat? Itt találjátok a 2018/2019-es tanév második félévének legfontosabb dátumait.

Eduline

 

Ennyit keresnek a pedagógusok 2019-től: kiszámoltuk, itt vannak az adatok

Mennyit keresnek majd a pedagógusok 2019-ben? Tényleg emelkedik a fizetésük? Sajnos csak keveseké – a pályakezdők is csak azért számolhatnak valamivel magasabb fizetéssel, mert a garantált bérminimumnál egy pedagógus sem kereshet kevesebbet.

Eduline

 

73 ezer forintot buknak a kezdő tanárok: ennyivel kereshetnének jobban, ha maradt volna a régi rendszer

Mennyivel kereshetnének többet a pedagógusok, ha a bértáblájuk alapja nem az évek óta változatlan vetítési alap, hanem a mindenkori minimálbér lenne?

Eduline

1 ... 521 522 523 524 525 ... 1217
Facebook TikTok Instagram
HVG Kiadó Zrt. © 2026