Idén is maximum 67 pontot szerezhettek a 100 százalékos középszintű érettségikkel
A százalékok csupán kétharmadát váltják át pontokká.
Középiskolai felvételi 2025: kötelezhet arra az osztályfőnök, hogy szakképző iskolát is beírjak?
Fontos kérdésre válaszolunk.
Akadozik a fűtés az ország egyik legjobb középiskolájában
A szülők hetek óta próbálják megjavíttatni, de nem kaptak engedélyt a tankerülettől.
Guinness-rekordot döntöttek, elkészítették a világ leghosszabb dobostortáját egy budapesti technikum diákjai
A sütemény felét a kerületben élő rászorulóknak ajánlották fel.
Rendszerszintű beavatkozásra készülnek a magyar közoktatásban? Interjú Miklós Györggyel
Szűk két héttel azután, hogy a kormány a KRÉTA-ban arról kezdte kérdezni a szülőket, hogy figyelembe vennék-e, ha készülne egy központi rangsor a gimnáziumokról és az általános iskolákról és beszámítana a kompetenciamérés eredménye a gimnáziumi felvételibe, a Fideszhez rengeteg szálon kötődő MCC már össze is állította a 100 legjobb gimnázium listáját. Hogy szülői szemszögből miért lehet aggasztó, hogy ha a kompetenciamérésnek tétje is van és milyen következménnyel járhat az iskolák rangsorolása, arról Miklós Györggyel, a Szülői Hang közösség egyik alapítójával beszélgettünk.
Középiskolai felvételi 2025: tavaly ennyi ponttól hívták be a hatodikosokat szóbelizni a legjobb gimnáziumokban
Tavaly nagyon jó központi írásbelit kellett írnia egy hatodikosnak ahhoz, hogy behívják szóbelire valamelyik elitgimnáziumba.
MCC középiskolai rangsor: több elitgimi is hiányzik a top10-ből
Szűk két héttel azután, hogy a szülőket kérdezték meg a KRÉTA-ban, hogy készüljön-e országos középiskolai és általános iskolai rangsor, a kormányhoz közel álló Mathias Corvinus Collegium (MCC) az Oktatási Hivatal (OH) közreműködésével elkészítette a legjobb gimnáziumok listáját.
Szennyezett egy váci gimnázium csapvize, a tankerület egy darab ivókutat helyezne ki több száz diáknak
Az iskola egy tanulója levélben írt a problémáról. Állítása szerint a víz ólommal szennyezett, a tankerület viszont drágának találta az eddigi alternatívát.
Betiltották a Squid Game jelmezét egy kaposvári iskolában
A gyerekek nem viselhetnek ilyen jelmezt az iskola farsangján, mivel az intézmény nem támogatja azt az agressziót, amit a sorozatból származó jelmez képvisel.
Megverte, majd ruhátlanul az utcán hagyta nevelt gyerekét egy miskolci férfi
Azért verte meg a nevelt fiát, mert az engedély nélkül ment el otthonról.
Elsőfokon elutasította a bíróság két tanár keresetét, akiket polgári engedetlenség miatt rúgtak ki 2022-ben
A pedagógusokat nem lepte meg a döntés, de ügyvédjük szerint fellebbezni fognak.
Középiskolai felvételi 2025: mi történik, ha sehova sem vesznek fel?
Elmagyarázzuk, hogy mit kell tennetek abban az esetben, ha semelyik általatok megjelölt középiskolába sem vesznek fel benneteket.
Bombával fenyegető e-mailt küldött egy 10 éves fiú egy budapesti iskolának
A fenyegető levél február 2-án este érkezett az oktatási intézménybe.
Diákoknak hirdet térképrajz-pályázatot a Nemzetközi Térképészeti Társulás
A verseny során kiválasztott magyar alkotásokat Kanadában fogják kiállítani egy nemzetközi konferencián.
Középiskolai felvételi: meddig küldik ki az értesítést a központi írásbeli vizsga eredményéről?
Már csak két napot kell várni arra, hogy minden középiskolába felvételiző diák megkapja az eredményeit.
Középiskolai felvételi 2025: ilyen szóbeli témakörökre lehet számítani az ország legjobb gimnáziumaiban
Hány perces a szóbeli a középiskolai felvételin? Mit kell vinni egy szóbeli vizsgára? Kell-e rá készülni? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat az elitgimik szóbeli vizsgájáról.
Korábban egy 2,5 éves is átment ezen a teszten, most sok 5 évesnek nem sikerül
A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint a koronavírus-járvány alatti lezárások negatívan hatottak az óvodások egyik kulcsfontosságú képességére.
Pályázati lehetőség középiskolásoknak - a legjobb pályaművekkel 250 ezer forintot is nyerhetnek a diákok
Ha jók vagytok a reál tárgyakból, akkor ez az ösztöndíj nektek szól.
Iskolai lövöldözéssel fenyegetőzött egy 17 éves diák Baján
A fiú a közösségi oldalán angolul írta ki, hogy ő lesz a következő iskolai lövöldöző.