Rendkívüli viharra számítanak, több olasz városban elmarad a tanítás pénteken
Rómában és Nápolyban, illetve a főváros környéki kisebb városokban is zárva tartanak az iskolák pénteken, rendkívüli erejű viharokra számítanak.
Rómában és Nápolyban, illetve a főváros környéki kisebb városokban is zárva tartanak az iskolák pénteken, rendkívüli erejű viharokra számítanak.
Eduline/MTI
Egy arany-, két ezüst- és három bronzérmet szerzett a magyar csapat a 16. Nemzetközi Junior Természettudományi Diákolimpián. 2019-ben ezen kívül kilenc nemzetközi tudományos diákolimpián vettek részt magyar diákok és összesen 29 érmet hoztak haza.
Eduline
"Teljes mértékig elfogadhatatlan" az iskolaérettségi vizsgálatok új szabályozása a Civil Közoktatási Platform szerint. A több szakmai szervezetet tömörítő platform szerint a gyerekek érdekei sérülnek, a szülőktől és a gyereket ismerő szakértőktől elveszik a döntési jogot és tovább növeli az egyenlőtlenségeket. A döntés kritériumrendszere sem ismert még, a feltételek pedig nem adottak.
Eduline
Nincs szó a megígért béremelésről a szakképzési törvényhez készült, a Népszava birtokába került végrehajtási rendelettervezetben, amely önként vállalt túlmunkának minősítené a be nem töltött munkakörbe tartozó feladat ellátását és több, a tanításhoz kapcsolódó tevékenységet a kötetlen munkaidő részévé tenne.
Eduline
Az pozitívum, hogy legalább a zuhanás megállt, a szövegértést vizsgálva azonban kiderült, hogy a magyar fiatalok 22,5 százaléka alulteljesített - mondta el a 2018-as PISA-felmérésről egy interjúban Totyik Tamás a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
Eduline
Miről szól a mai magyar oktatás? Hogy látják a tanárok? Többek között erről is ír cikkében egy volt középiskolai tanár.
Eduline
A tanárára múlt héten késsel támadó győri diák ügyvédje szerint amíg nem készül el az elmeorvosi, pszichiáteri és pszichológusi vizsgálat, a nyomozók sem tudhatják, hogy az ügy a büntetőjogi vagy az egészségügyi kategóriába tartozik-e - írja a Magyar Nemzet.
Eduline
A Coca-Cola helyi gyára termeli ki a vizet, ami miatt most egy iskola kútja is kiszáradt.
Eduline
Középiskolába jelentkeztek jövőre? A vizsgajelentkezés határideje ugyan már lejárt, összeszedtük a legfontosabb dátumokat és tudnivalókat, amiket nem árt észben tartani.
Eduline
Felmérést készített a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a pedagógusok leterheltségéről. Itt vannak a részletes adatok.
Eduline
Odessza illetékes kerületi bírósága házi őrizetbe helyezte annak a középiskolának az intézményvezetőjét, amelyben egy hete tört ki súlyos tűzeset, eddigi ismeretek szerint 12 ember halálát okozva - jelentette szerdán a Dumszkaja odesszai hírportál.
Eduline/MTI
Tegnap megszavazták, hogy január 15. helyett január 31-ig lehet beadni a tankötelezettség alóli felmentési kérelmeket. Itt vannak a részletek a vizsgálatokkal kapcsolatban.
Eduline
Több napig rendkívüli munkarend szerint zajlott az oktatás a gyömrői Weöres Sándor Általános Iskolában, miután a kazán meghibásodása miatt nem tudták fűteni az egyik iskolaépületet. Az önkormányzat már évekkel ezelőtt elkezdte volna, azonban mióta állami fenntartásba került az iskola, csúszik a fűtőrendszer felújítása - írja a Népszava.
Eduline
Újra egy nappal hosszabb lesz a hét, a diákoknak iskolába, a felnőtteknek munkába kell menni. Szerencsére idén ez az utolsó. De mikor lesznek 2020-ban ilyen napok? Összeszedtük őket.
Eduline
Január 31-ig meghosszabbította a tankötelezettség alóli felmentési kérelem beadási határidejét kedden az Országgyűlés.
Eduline/MTI
Nyugodt és együttműködő a börtönben az a 17 éves diák, aki a múlt hét csütörtökön megkéselte a fizikatanárát egy győri középiskolában - írja a Blikk.
Eduline
A minisztériumhoz fordult a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, szerintük egy új javaslat miatt akár börtön is fenyegetheti a pedagógiai szolgálatokban dolgozó pszichológusokat.
Eduline
A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban létrehoztak egy gyerek- és emberközpontú, az alá-fölé rendeltségi viszonyon lazító, új iskolarendszert, amivel megelőzhető az intézmény falain belül történő érzelmi, verbális vagy fizikai erőszak. A kezdeményezésért Dr. Juhász-Laczik Albin, az intézmény igazgatója kitüntetést kapott.
Eduline
Ha kérdésetek vagy technikai problémátok van a felvételivel kapcsolatban, azzal a Felvi ügyfélszolgálatát érdemes felkeresnetek. Decemberben azonban az ügyfélszolgálat sem a megszokott rend szerint üzemel. Mutatjuk az ünnepi nyitvatartást.
Eduline
A diákok sokszor nehezen tudnak nekiülni tanulni, ha pedig egyszer már nekikezdtek, akkor is nehezen megy az odafigyelés. Minduntalan elkalandozik a figyelmük, valami érdekesre esik a pillantásuk, ami kizökkenti őket vagy, ami a leggyakrabban fordul elő, jön egy üzenet a telefonra, és máris oda a koncentrálás. Most pár appot ajánlunk, amivel könnyebb lesz a tanulás.
Vendégszerző