Komoly gondok vannak: a tanárok jelentős része alkalmatlan a feladatára
A magyar pedagóguskar jelentős része háromszorosan kontraszelektált, vagyis inkább a rosszabb képességűek választják ezt a pályát - írja a Hetek cikkében.
A magyar pedagóguskar jelentős része háromszorosan kontraszelektált, vagyis inkább a rosszabb képességűek választják ezt a pályát - írja a Hetek cikkében.
Eduline
Április 30-ig minden általános iskolás megtudja, melyik középfokú iskolába került be, eddig a határidőig értesítik ugyanis a tanulókat a felvételről vagy az elutasításról az intézmények.
Eduline
Díjmentesen nézhetik meg középiskolások a Ruben Brandt, a gyűjtő című animációt az Uránia Nemzeti Filmszínházban a 2018/19-es tanév II. félévében - közölte Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
MTI
"A napokban megjelent álhírekkel szemben" az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) mentette meg az azonnali bezárástól az egyébként nem állami fenntartású, buddhista közösség által alapított, sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnáziumot - írta a tárca az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
MTI
Felfüggesztik szombat reggeltől az április 8. óta folytatott országos sztrájkot, annak ellenére, hogy nem teljesült a sztrájkolók követelménye, a 30 százalékos fizetésemelés - közölte csütörtökön a legnagyobb lengyel pedagógus-szakszervezet elnöke, Slawomir Broniarz.
MTI
2017-re 13 százalékra csökkent a 35 év alatti általános iskolai tanárok aránya – 2011-ben még az általános iskolában dolgozó pedagógusok 16 százaléka volt ilyen életkorú.
Eduline
A gimnáziumokban a tanárok 30, az általános iskolákban mindössze 15 százaléka férfi. Az óvodákban a legrosszabb a helyzet: országszerte több mint 31 ezer óvodapedagógus dolgozik, közülük 131 férfi. Pedig a fiúk csökkenő iskolai teljesítménnyel reagálnak az elnőiesedett oktatásra.
Eduline
Több ezer pedagógus tüntetett kedden magasabb bérekért a lengyel fővárosban az oktatásügyi minisztérium előtt, ez volt a második ilyen akció a tizenöt napja tartó pedagógussztrájk keretében.
MTI
Sok olyan óvodás van, aki kimarad az olvasás, a történetmesélés élményéből. A kutatások szerint ők kevésbé lesznek később motiváltak az olvasásra, nagyobb valószínűséggel küzdenek majd tanulási nehézségekkel. Ez azzal is összefügghet, hogy akinek rendszeresen mesélnek, azzal valószínűleg többet is beszélgetnek, játszanak a szülők, és ez fordítva is igaz – mondta az Eduline-nak Kovácsné Kelemen Anikó óvodapszichológus, aki az iskolaérettségről, a túlzásba vitt "képernyőzés" hatásairól is beszélt.
Talabér Dominika
Mikor derül ki, ki melyik középfokú iskolába jutott be a felvételin? Már nem kell sokat izgulnia a felvételizőknek.
Eduline
Mi történik, ha a középiskolai felvételi időszakban nem sikerül egyetlen középiskolába sem bekerülni? Van lehetőség újra felvételizni? Fontos kérdésre válaszolunk.
Eduline
Majdnem 20 ezer pedagógus jelentkezett a 2020-as minősítési eljárásra március 31-ig – derül ki az Oktatási Hivatal által közzétette adatokból.
Eduline
A tavaszi szünetben is meleg ételhez juthatnak a hátrányos helyzetű családok gyermekei.
Eduline
Általános kompetenciamérést vezetnek be az általános iskola hetedik évfolyamának végén vagy a nyolcadik osztály elején.
Eduline
A 2020-ban létrejövő technikumok 10. évfolyamán ágazati alapvizsgát kellene tenni, a diákok pedig a 13. év végén egyszerre érettségiznének és tennének OKJ-vizsgát.
Eduline
Mintegy 20 iskolát zártak be fegyveres támadás veszélye miatt az amerikai Denver városában és további 130-at Denver környékén szerdán. A támadással fenyegetődző nő néhány órával később valószínűleg öngyilkosságot követett el.
MTI
Klasszikus és modern könyveket, kötelező olvasmányokat, angol nyelvtanulást segítő meséket és dalokat tölthettek le a tavaszi szünetben.
Eduline
A szakképzés megújítása érdekében 2020 szeptemberében a mostani szakgimnáziumok ötéves technikummá, a szakközépiskolák pedig hároméves szakképző iskolákká alakulnak - jelentette be Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára szerdai budapesti sajtóbeszélgetésén, a Szakképzés 4.0 stratégiát ismertetve.
MTI
Több ezer pedagógus tüntet a varsói oktatásügyi minisztérium előtt, az immár tíz napja zajló bérsztrájk megtámogatására - számolt be róla szerdán a lengyel média.
MTI
A szakképzés megújítása érdekében 2020 szeptemberében a mostani szakgimnáziumok ötéves technikummá, a szakközépiskolák pedig hároméves szakképző iskolákká alakulnak - jelentette be Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára szerdai budapesti sajtóbeszélgetésén, a Szakképzés 4.0 stratégiát ismertetve.
MTI