Felfüggesztik az oltatlan tanárok munkaviszonyát Ukrajnában
Fizetést sem kapnak majd azok a pedagógusok, akik novemberig nem oltatják be magukat.
Fizetést sem kapnak majd azok a pedagógusok, akik novemberig nem oltatják be magukat.
Eduline/MTI
Ma kezdett tárgyalni a PDSZ és a PSZ sztrájkbizottságával az Emberi Erőforrások Minisztériuma, azonban az első találkozó félbeszakadt.
Csik Veronika
„A koronavírus-járvány az egész világon hatással volt a gyerekek oktatására. Tartsuk nyitva az iskolákat” – ezzel a felhívással népszerűsíti a Facebookon a koronavírus elleni oltást a WHO európai irodája és az Unicef.
Eduline
Több tucat középiskola nyílt napját tett közzé a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat pályaválasztási tagintézménye – érdemes a listát megnézni, ha idén felvételiztek gimnáziumba, technikumba, szakgimnáziumba vagy szakképző iskolába.
Eduline
Az új Nemzeti alaptanterv sem oldott meg egy nagyon fontos kérdés: sem a diákok, sem a tanárok túlterheltsége nem csökkent.
Eduline
Az egészségügyi, szociális és a pedagógusi ágazat „mélységesen alulfinanszírozott”, pedig ez elmúlt másfél évben ez a három ágazat hozta a legnagyobb áldozatokat a pandémia elleni védekezésben – mondta a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke.
Eduline
Az országban így szeretnék kiszűrni a fertőzötteket.
Eduline/MTI
Több általános és középiskola diákjainak már a tanteremben is maszkot kell viselniük, így változtattak az intézmények járványügyi szabályaikon az elmúlt hetekben. Van, ahol csak az alsó tagozatosok kapnak "felmentést", máshol a tanároknak kell mérlegelniük a kockázatokat: ha nem lehet tartani a másfél méteres védőtávolságot, a saját órájukon kötelezővé tehetik a maszkviselést.
Szabó Fruzsina
Az országban fizetett szabadnapokat igényelhet a szülők egyike, ha 12 év alatti gyermeke a járvány miatt távoktatásra kényszerül.
Eduline/MTI
Kik igényelhetik a maximum 40 ezer forintos "bölcsődei támogatást", és milyen dokumentumokra van szükség a kérelem beadásához? Mutatjuk a részleteket.
Eduline
Lesz fizetésemelés vagy tárgyalás kérdése az évek óta várt bérrendezés? A szakszervezetek szerdán kezdhetnek tárgyalni a kérdésről, a miniszterelnök már pénteken "tényként" jelentette be a 10 százalékos béremelést.
Eduline
Új-Zélandon hamarosan kötelezővé teszik a koronavírus elleni oltást az egészségügyi dolgozók és a tanárok zömének - közölte hétfőn a kormány.
Eduline/MTI
Tizenhat pontos követeléslistát állított össze a 2022-ben megalakuló kormánynak a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). A szakszervezet többek között bérrendezést, önálló oktatási minisztérium létrehozását, az életpályamodell újragondolását kéri.
Eduline
Elutasítja az Orbán Viktor által pénteken belengetett 10 százalékos béremelést a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).
Szabó Fruzsina
Szerdán kezdhet tárgyalni a két nagy pedagógus-szakszervezet sztrájkbizottságával az Emberi Erőforrások Minisztériuma – ez derül ki abból a levélből, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) osztott meg.
Szabó Fruzsina
Bár az írásbeli csak januárban lesz, nem árt minél előbb elkezdeni a gyakorlást. Következő cikksorozatunkban ehhez hozunk feladatsorokat, videókat és ingyenes lehetőségeket.
Eduline
Több iskolai osztály is karanténba került Kazincbarcikán koronavírus miatt.
Eduline
Egyesítette sztrájkbizottságát a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), Orbán Viktor fizetésemelést ígért a tanároknak, de sok a bizonytalanság. Összeszedtük a hét legfontosabb oktatási híreit.
Csik Veronika
Az elmúlt években több előadást is hallottunk a TEDxYouth-on az oktatásról. Szerintünk ez az egyik legérdekesebb.
Eduline
A szakképzésért felelős helyettes államtitkár szerint a diákok már nem kényszerűségből választják a szakképzést.
Bezzeg Hanna