Ezer sebből vérzik a középiskolai felvételi rendszer, miközben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok helyeiért „már-már hisztérikus” a verseny

Nem lehet előre tudni, milyenek a követelmények, és valójában az általános iskolák sem készítik fel rá a diákokat, így a hátrányos helyzetű gyerekek esélyt sem kapnak arra, hogy felvehessék a versenyt a többiekkel – mondja a középiskolai központi felvételiről az Eduline által megkérdezett oktatáskutató. Szombaton több mint 71 ezer diák vizsgázik majd magyarból és matematikából.




















A hét hírei: tovább dagad az Erasmus-botrány, könnyebb lesz kirúgni a polgári engedetlenkedő tanárokat

Bizonytalan helyzetbe került 21 magyar alapítványi egyetem nemzetközi csereprogramjának jövője, március végéig kell megállapodnia a kormánynak, ha 2024-ben is szeretnének az érintett egyetemek Erasmus+ és Horizont programokban részt venni - és ez még csak a jéghegy csúcsa. Elhoztuk a hét legfontosabb híreit az egyetemi felvételivel, a tanári tiltakozásokkal és leendő középiskolásokra váró fontos vizsgákkal kapcsolatban is.