A kokárdákat a Nemzeti Művelődési Intézet kérésére készítik az iskolai szakkörök és nyugdíjasklubok országszerte. Egyes helyeken diákok és pedagógusok túlórában dolgoznak a szűkös határidő miatt.
Február közepéig ezer kokárdát kell elkészítenie egy kelet-magyarországi szakközépiskola szakkörének – írta meg a Telex.
Januárban segélykérő e-mail érkezett a szakközépiskola tanáraihoz egy olyan kollégájuktól, aki szakkörvezetőként is dolgozik. A pedagógus arról írt, hogy a hímző- és gyöngyfűző szakkör tíz diákjával együtt február közepéig ezer kokárdát kellene elkészíteniük, amit teljesíthetetlen vállalásnak tart. Ezért arra kérte a tantestület tagjait, hogy aki tud, kapcsolódjon be a munkába.
A pedagógus gyanúsnak érezte a kolléga kérését, ezért utánajárt a háttérnek. Így tudta meg, hogy a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) már a szeptemberi eligazításon jelezte a szakkörvezetőknek, hogy ilyen feladat vár rájuk. A szükséges alapanyagok azonban csak januárban futottak be, így a közösségeknek mindössze egy hónapjuk maradt arra, hogy az előre méretre vágott trikolór szalagokból egy közepes település ellátására elegendő kokárdát készítsenek.
A kokárdák egy részét az intézethez kell visszajuttatni, a maradékot helyben osztják szét. Hogy pontosan milyen országos célra gyűjtik őket, arról több érintett intézmény sem kapott részletes tájékoztatást.
Egy pedagógus – aki „kokárdavarró tanárnőként” nyilatkozott – arról számolt be, hogy a hímző és gyöngyfűző szakkör tíz diákjával kellene legyártaniuk ezer darabot.
Most mindenki túlórában vagy a szabadidejében varrja a kokárdákat: gyerek, szülő, pedagógus, a pedagógus családja.
A tanár szerint a gyerekek egy szakkör alatt fejenként két-három kokárdát tudnak elkészíteni, így a száz darabos fejenkénti elvárás aránytalanul nagy terhet jelent. Ő maga húsz darabot vállalt, de így is jelentős mennyiség maradt hátra.
A közösségi oldalakon több művelődési ház és önkormányzat is beszámolt a kokárdakészítésről.
A bejegyzések alapján több helyen is ötszáz darab az elvárás. Petőfiszállás Önkormányzata például videót tett közzé arról, ahogy egy nyugdíjasklub tagjai készítik a kokárdákat. A Művelődési Ház Battonya és Csömend Község Önkormányzata oldalán is hasonló beszámolók jelentek meg.
Egy közművelődési szervező így biztatta a helyieket:
„Tudjuk, hogy mindenkinek kevés a szabadideje. De ha többen csináljuk tévénézés, beszélgetés közben, akkor hamar megleszünk vele.”
Az NMI által működtetett Szakkör program 2025/2026-os évadára a honlapjuk szerint 13 950-en jelentkeztek. Ha minden szakkör ötszáz darabot készít, az közel 1,4 millió kokárdát jelenthet országosan.
A textilkokárdák piaci ára nagyjából 100-150 forint darabonként, így ekkora mennyiség több százmillió forintos értéket képviselhetne kereskedelmi forgalomban.
Az NMI megkeresésünkre azt írta: az együttműködéshez a partnerek önkéntesen csatlakozhattak, és a kokárdakészítés „a március 15-i nemzeti ünnepre készülés jegyében” zajlik. A kokárdákat részben helyi, részben országos kulturális eseményeken használják majd fel.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium a Telex cikkének megjelenéséig nem válaszolt arra a kérdésre, milyen forrásokból finanszírozzák a programot, illetve milyen országos célt szolgál a több százezres vagy akár milliós nagyságrendű kokárdagyártás.
Nem minden intézmény érezte tehernek a feladatot. A Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola Móra Ferenc Tagiskolája igazgatója szerint tanulóik önként, szülői beleegyezéssel vettek részt a programban.
„Fontosnak tartjuk a tanulók nemzeti öntudatának erősítését, a kokárda is ezt szimbolizálja.”
Két Vas megyei településen, Vasszentmihályon és Rönökön összesen 1500 kokárdát készítenek, ennek felét az intézethez juttatják el, a másik felét helyi intézményeknek ajándékozzák. A szakkörvezető szerint a varrás közben beszélgetnek, teáznak, sütiznek – valódi közösségi élményként élik meg a programot.
Tiltakozó levelet írtak több, a Hegyvidéken működő állami fenntartású iskola igazgatói Kovács Gergely XII. kerületi polgármesternek a március 15-i megemlékezésre szervezett programjuk miatt.
