szerző:
Gál Luca
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Egy bácsalmási középiskolában évek óta tartó lopássorozatra derült fény, miután bejelentést tettek egy tanuló eltűnt pénzéről.

Egy bácsalmási iskola tanára 2024. október 16-án értesítette a rendőrséget, miután egy tanítványa jelezte: 20 000 forint tűnt el a pénztárcájából. A diák elmondása szerint a pénzt a testnevelésóra idején hagyta az öltözőben, ahonnan nyomtalanul eltűnt – számolt be az esetről a police.hu.

A rendőrség azonnal adatgyűjtésbe kezdett, és több tanulót is tanúként hallgattak ki. A nyomozás során kiderült, hogy nem ez volt az első hasonló eset. Két másik diák arról számolt be, hogy náluk korábban rendszeresen tűnt el pénz, összesen mintegy 400 ezer forint értékben. Ők azonban eddig nem jelezték az eseteket.

A nyomozók még aznap azonosították a feltételezett elkövetőt – aki nem más, mint az érintett tanulók egyik 18 éves osztálytársa. A fiatal felnőttet az iskolából előállították, majd lopás bűntette miatt hallgatták ki. A kihallgatás során beismerő vallomást tett, a rendőrség pedig nemrég befejezte a nyomozást.

Filcekkel és ceruzákkal tömte tele a zsebeit egy pécsi oviba betörő tolvaj

Az ügy beszámolójában hangsúlyozták:

„A lopás nem diákcsíny, hanem bűncselekmény, amely büntetőjogi következményekkel jár. A rendőrség arra kér minden diákot és szülőt, hogy ha hasonló esetet tapasztalnak, azonnal tegyenek bejelentést – a hallgatás csak az elkövetőt védi.”