Újra tárgyal a tanári szakszervezetekkel a kormány: délután kiderül, milyen ígéret hangzik el

És hogy egyáltalán ígér-e bármit is a kormány. A két nagy pedagógus-szakszervezet még mindig legalább 45 százalékos béremelést és a 22 órás heti kötelező óraszám visszaállítását követel, emellett az iskolai – ám nem pedagógus – dolgozók bérrendezését és a munkaterheik csökkentését is kérik.

  • Szabó Fruzsina

„A sztrájktörvény alapján a PDSZ és a PSZ által kezdeményezett sztrájkbizottsági egyeztetés-sorozat következő tárgyalása 2022. november 7-én lesz 15 órától Budapesten a Szalay utca 10-14-ben. Várjuk együtt 15:30-tól a minisztérium épülete előtt az egyeztetésen résztvevőket! Jöjjenek ki, számoljanak be a bent történtekről és beszéljük meg a további lépéseket!” – írja a Facebookon a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).

A két pedagógus-szakszervezet az előző sztrájknapon jelentette be, hogy Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár tárgyalásra hívta őket november 7-re. Úgy vélték, ez többek között az október 23-ai, több tízezres tüntetés eredménye.

A sztrájkköveteléseik a következők:

  • Idei, legalább 45%-os béremelés a pedagógusoknak,
  • 130%-os emelés a közalkalmazotti bértábla béreire a nem pedagógus-munkakörökben,
  • a heti 22 óra kötelező óraszám visszaállítása és a helyettesítések, túlórák kifizetése,
  • a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek legfeljebb heti 35 órát legyenek beoszthatók gyermek- vagy tanulócsoportban önállóan végzendő gyermekfelügyeletre (nem pedig teljes munkaidőben).

„Legyen januártól olyan bérrendszer mind a pedagógusok, mind pedig az őket segítők számára, amely biztosítja az illetmények értékállóságát. Mindezek persze nem elegendőek az összeomlott közoktatás helyreállítására. Ezek csak első lépések, de most a legfontosabbak ahhoz, hogy kellő számú szakember legyen, aki a gyerekekkel, tanulókkal foglalkozik” – írják.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.