szerző:
Csik Veronika
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Teljesen új, úgynevezett „kísérleti bemeneti méréssel” tesztelik idén ősszel a negyedikes és az ötödikes diákok szövegértési és matematikai képességeit, de a hatodikosokra, a nyolcadikosokra és a tizedikesekre is vár egy teszt szeptemberben-októberben.

Ősszel, szeptember-október elején felmérést készítenek a magyar diákok képességeiről – így nyilatkozott Pintér Sándor belügyminiszter még június végén. Várható volt, hogy az általános és a középiskolákban újabb teszteket vezetnek majd be, a miniszter – akkor még csak jelöltként – már május közepén a mérések fontosságáról beszélt a bizottsági meghallgatásokon.

Az új felmérésről eddig azonban semmit nem lehetett tudni: sem azt, hogy mikor, sem azt, hogy milyen formában szervezik meg. Bár a tanév rendjében egy bekezdés erejéig megemlítették a 4–5. évfolyamosok "kísérleti bemeneti és kimeneti mérését", részleteket eddig nem között a minisztérium.

Már szeptemberben tesztelik a diákok képességeit

Valamennyi mérést digitálisan szervezünk meg, ezek során a jelenlegi országos kompetenciamérésben szereplő típusfeladatokra lehet számítani, melyek kiválóan alkalmasak a tanulói kompetenciák mérésére

- írta az Eduline kérdésére az Oktatási Hivatal (OH). Már a pontos dátumok is megvannak: a teszteket szeptember 26. és 2022. november 30. között kell megtartani az iskolákban, ilyen felosztás szerint:

  • a 10. évfolyamon 2022. szeptember 26. – október 7.,
  • a 8. évfolyamon 2022. október 10–21.,
  • a 6. évfolyamon 2022. október 24 – november 11.
  • a (kísérleti bemeneti mérés) a 4. és az 5. évfolyamon 2022. november 14-e és 30-a között lesz.

A mintafeladatokat is le lehet tölteni, az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint hasonlítanak majd az idei online kompetenciamérés feladataihoz, amelyekről itt írtunk bővebben.

Újdonság az is, hogy a második félévben megtartják a mérések "párját is", az Oktatási Hivatal oldalán azt írja, "a kimeneti mérésekre 2023. március 6. – június 9. között kerül sor. A kimeneti mérések évfolyamonkénti ütemezését – a bemeneti mérések tapasztalatainak függvényében – a hivatal később határozza meg".

Mérés mérést követ

A magyar diákok képességeit eddig is többször tesztelték: az országos kompetenciamérést minden évben megszervezik a 6., a 8. és a 10. évfolyamon. Ez az iskolások szövegértési képességeire, matematikai eszköztudására, valamint - ez idén újdonság volt - "természettudományos műveltéségére" fókuszál.

A hatodikosoknak és a nyolcadikosoknak emellett idegen nyelvi tesztet is meg kell oldaniuk angolból vagy németből, de a két tannyelvű iskolába járók sem maradnak ki a mérésből, de - értelemszerűen - ők egy másik feladatsort kapnak. Emellett az alsósok kivételével tesztelik a diákok fizikai állapotát és edzettségét is.