Akár két hónapon belül el is kezdődhet az alsósok oltása Magyarországon

A szakemberek szerint a járvány negyedik hullámában már a gyermekek sincsenek biztonságban.

  • Eduline

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) akár már az idén jóváhagyhatja az 5–11 éves korosztály beoltását a Pfizer/BioNTech vakcinákkal, Galgóczi Ágnes tájékoztatása szerint az oltás elfogadását már kérvényezték, a döntés pedig év végére várható - írta meg a Magyar Nemzet.

"Jelenleg még a negyedik járványhullám felszálló szakaszában vagyunk, ezért néhány korlátozó intézkedés bevezetése már időszerű lenne. Mindenképpen törekedni kell az átoltottság növelésére, mivel a nemzetközi példák is azt mutatják, akkor lehet vége a járványnak, ha minél többen védettséget szereznek" - idézi a lap Szlávik Jánost, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosát.

Az Egyesült Államokban már engedélyeztek az 5–11 éves korosztály beoltását a Pfizer-vakcinákkal, Bécsben is lehetővé tették az oltást az 5-11 éves korosztály számára.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.