Ahogyan az érettségi döntésben, úgy az iskolák kinyitásában is eltérő tervek, intézkedések vannak folyamatban. Megnéztük, mit lehet tudni az egyes országokról, hol miként döntenek a kérdésben.
Ahogyan azt a napokban megírtuk, Dániában ismét megnyitott néhány iskola, Európában elsőként. Az iskoláknak úgy kell átalakítaniuk a tantermeket, hogy a padok között kétméteres távolság legyen, a szünetekre pedig csak kis csoportokban engedhetik ki a gyerekeket. De Scott Morrison, ausztrál kormányfő is úgy véli, az iskolai körülmények biztonságosak, ezért visszaküldené a diákokat az iskolába.
Ausztriában a végzős osztályok tanulói május 4-én mennek először iskolába, két héttel később az általános iskolások, a középiskolások és a speciális iskolák tanulói is visszaülnek az iskolapadokba. Franciaországban is május 11-én újranyitnak az iskolák. Az oktatás a korábbiakhoz képest sokkal kisebb létszámmal, 15 fős osztályokban folytatódik.
Belgiumban május közepétől fokozatosan kinyitnak a boltok és az iskolák - jelentette be péntek este Sophie Wilmés belga kormányfő. A terv szerint május 18-tól nyitnák meg kapuikat az intézmények. A miniszterelnök azonban hozzátette, bármikor visszavonhatják ezeket a döntéseket, ha a helyzet súlyosbodna.
Nyári felzárkózás?
A brit gyermekjogi biztos szerint meg kell fontolni, hogy az iskolák egyáltalán nyáron kinyissanak-e. Anglia gyermekjogi biztosa szerint az iskoláknak fontolóra kell venniük a nyitást valamilyen formában a hathetes nyári szünet alatt, hogy segítsék a gyermekeket a tantervben való felzárkóztatásban. Maga a nyári iskola ötlete egyébként az ausztriai vezetésnél is felmerült, amerikai mintára hoznák létre a lemaradt diákok számára.
Van, ahol ebben a tanévben már biztosan nem nyitnak ki az iskolák. A georgiai kormány nem tervezi az iskolák újranyitását szeptember 1. előtt a koronavírus-járvány miatt - jelentette be pénteken Giorgi Gaharia georgiai miniszterelnök.
Minden országban más módszert találták ki az érettségikkel kapcsolatban. Van, ahol megtartják, van ahol törölték, nincs egységes stratégia, de az biztos, hogy idén nem lesz mindenhol érettségi.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!
|