Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Sűrű hetet tudhatunk magunk mögött az oktatás területén: beszámoltunk róla, hogy a PSZ és a PDSZ közös sztrájkbizottságot alakított, illetve arról is, hogy az OKJ-t felváltja a Szakmajegyzék. Szó volt arról, hogy kiknek kell TB-járulékot fizetniük, milyenek voltak a lemorzsolódási statisztikák az előző félévben, melyik magyar egyetemek kerültek be a világ legjobbjai közé, illetve arról is írtunk, hogy felfüggesztették az egyik nyelvvizsgaközpont működését. Folyamatosan beszámoltunk a koronavírus oktatást érintő hatásairól is. Ezek voltak a hét legfontosabb hírei.
Közösen kezd sztrájkba a PSZ és a PDSZ
Egyesül a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) sztrájkbizottsága a közösen szervezett sztrájk miatt. A részleteket itt találjátok.
OKJ helyett Szakmajegyzék
A szakképző intézményekben - technikumokban és a szakképző iskolákban - és felnőttképzésben már a Szakmajegyzékben található 174 alapszakmát oktatják szeptember 1-jétől. Mutatjuk, hol találhattok segítséget a szakmakeresésben és a választásban.
Aggasztó lemorzsolódási adatok
Nógrád megyében minden negyedik szakközépiskolás a lemorzsolódás határán billeg, de a Győr-Moson-Sopron megyében tanuló, több mint nyolcezer gimnazista közül csak tizenötöt érint a probléma – derül ki az Oktatási Hivatal friss adataiból. A teljes cikket itt tudjátok elolvasni.
Mikor kell TB-járulékot fizetni?
A vizsgaidőszak után általában sok egyetemista dönt úgy, hogy szünetelteti, megszakítja, esetleg abbahagyja vagy esti, illetve levelező tagozaton folytatja tanulmányait. Ez azonban nem csak a tanulmányaitokra lehet hatással, hanem befolyásolja a társadalombiztosítási jogállásotokat is. Arról, hogy mikor és mekkora TB-járulékot kell fizetnetek, itt olvashattok részletesebben.
Felfüggesztették az egyik nyelvvizsgaközpont működését
Az Oktatási Hivatal (OH) három hónapra felfüggeszti a British Council Hungary nyelvvizsgaközpont működését, amiért az - mint kiderült - nem felel meg a jogszabályi előírásoknak. Erről itt írtunk bővebben.
Több magyar egyetem is bekerült a világ legjobbjai közé
Nyilvánosságra hozta a Quacquarelli Symonds (QS) 2020-as szakterületi rangsorának eredményeit. Tíz magyar egyetem is felkerült a listára: az ELTE, a BME és a CEU több tudományterületen is remekelt. A szűkebb szakterület szerinti rangsorokra a magyar egyetemek közül a Szent István Egyetem, a Miskolci Egyetem és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem is felkerült. A teljes listát itt találjátok.
Megjelent a koronavírus Magyarországon
Két Magyarországon tanuló iráni diák az első két fertőzött. Az egyikőjük a Semmelweis Egyetem gyógyszerész hallgatója, a másik fertőzött pedig a Szent István Egyetemen tanul.
A koronavírus magyarországi megjelenése miatt az Eötvös Loránd Tudományegyetem újabb körlevelet küldött a dolgozóknak és a hallgatóknak, a Pécsi Tudományegyetem utazási tilalmat rendelt el, a Műegyetemi Állásbörzét pedig elhalasztották.
Európai képzési központot nyit a Debreceni Egyetemen a világhírű MIT
A világ vezető mérnökképző egyeteme, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) nyit kutatási központot Magyarországon.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.