Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
További szigorítást vezet be az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a koronavírus miatt, ismét körlevélben tájékoztatták a dolgozóikat, hallgatóikat.
Cikkünket frissítettük: a hvg.hu megtudta, hogy otthoni karanténba küldték az ELTE Természettudományi Karának 25 tanárát, akik a Semmelweis Egyetemen is oktatnak.
A rektori-kancellári együttes utasítással létrehozott Járványügyi Operatív Koordináló Testület felszólította az ELTE hallgatói, dolgozóit, hogy akik az elmúlt 14 napban az új koronavírus járvány közösségi terjedésének helyén jártak (Kína, Dél-Korea, Észak-Olaszország, Irán) vagy olyan személyekkel voltak közvetlen kapcsolatban, akik Kínában, Dél-Koreában, Észak-Olaszországban vagy Iránban jártak a találkozást megelőző két hétben, mostantól két hétig (2020. március 19-ig) vonuljanak otthoni karanténba.
Külön kitértek arra is, hogy akik az ELTE TTK Biológiai és Kémiai Intézetei által a Semmelweis Egyetem (SE) gyógyszerész képzésében tartott órákon részt vettek az elmúlt 14 napban, így közvetlen kapcsolatba kerülhettek a Semmelweis Egyetem (SE) iráni hallgatóival, szintén maradjanak távol az ELTE épületeitől, rendezvényeitől a következő 14 napban.
Az ELTE ezenkívül határozatlan időre felfüggeszti a SE angol nyelvű gyógyszerész képzésének ELTE-s óráit.
Az emiatt hiányzó hallgatók és oktatók távollétét az egyetem igazolt távollétnek tekinti, a dolgozók számára nem jár fizetéscsökkenéssel sem, akik pedig egészségügyi ellátásban részesülnek, a karantén idejére táppénzt kapnak.
Koronavírus: két Magyarországon tanuló iráni diák az első két fertőzött
Egyelőre enyhe tüneteik vannak - a Szent László kórházban ápolják őket.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.