szerző:
Eduline
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Elsöprő sikereket arattak 2019-ben a magyar diákok a diákolimpiákon és nemzetközi versenyeken. Több tantárgyból is sikerült bezsebelniük a bronz, ezüst és aranyérmeket. Most megmutatjuk összesítve az idei év eredményeit.

A bukaresti Romanian Masters of Mathematics nemzetközi matematikaversenyen ezüstéremmel, bronzérmekkel és dícsérettel zártak a magyar fiatalok. Ez a verseny a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiához hasonló – vagyis két egymást követő nap 3-3 feladatot kellett megoldaniuk az indulóknak.

A Nemzetközi Mengyelejev Kémiai Diákolimpiáról hat éremmel – két ezüst- és négy bronzéremmel – tértek haza a magyar versenyzők. De az Európai Fizika Diákolimpián is remekeltek a magyar fiatalok – a versenyt egy arany, egy ezüst, két bronzéremmel és egy dícsérettel zárták.

Az Európai Uniós Természettudományi Olimpián két magyar csapat is indult. Mindkét diákcsoportra büszkék lehetünk, ugyanis ezüstérmekkel zárták a versenyt. Az Európai Fizika Diákolimpiáról pedig egy arany, egy ezüst, két bronz éremmel és egy dícsérettel tértek haza a magyar diákok.

A 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpián mind a négy magyar induló aranyérmet szerzett. Ezzel az eredménnyel a magyar csapat a résztvevő 73 ország között, – Kínát követően – a második legeredményesebb országnak bizonyult.

Az 51. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián négy érmet – két ezüst- és két bronzérmet – sikerült bezsebelniük a magyar indulóknak. De az idén tizenhatodik alkalommal megrendezett Földrajzi Olimpián (International Geography Olympiad) részt vevő magyar középiskolásokra is büszkék lehetünk, ugyanis két ezüstérmet nyertek a világversenyen.

A 2019-es Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián a diákok idén a korábbi magyar sikerekhez viszonyítva az eddigi legtöbb egyéni sikert érték el – két bronzérmet, két dicséretet, illetve a legjobb megoldás különdíját is elhozták.

A Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) szintén remek eredményeket értek el a magyar diákok – a csapat egyik tagja aranyérmes, egy másik tagja pedig bronzérmes helyen végzett.

A Keszthelyen megrendezett 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián négy bronzérmet szereztek a magyar fiatalok, a III. Nemzetközi Kémiai Tornán pedig arany- és bronzérmet szerzett a két magyar csapat.

Az Európai Junior Informatikai Diákolimpián szintén egy magyar diák zsebelte be a bronzérmet. De csapatversenyekben is remekeltünk: a magyar csapat összetettben második lett a tíz nemzet részvételével zajló Közép-európai Matematikai Olimpián (MEMO). Egyéniben pedig egy arany, egy ezüst és három bronz minősítést hoztak el.

A 16. Nemzetközi Junior Természettudományi Diákolimpián egy arany-, két ezüst- és három bronzérmet szerzett a magyar csapat.

Ezek voltak az év legkedvesebb pillanatai az iskolákban: cikkválogatás

Kedves reggeli köszöntések, jótékonykodások, motiváló üzenetek. Ezek voltak az idei év legkedvesebb pillanatai az iskolákban.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.