Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Mind a négy magyar induló aranyérmet szerzett a 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpián (IBO - International Biology Olympiad) Szegeden - tájékoztatták a szervezők vasárnap az MTI-t.
A közlemény szerint a magyar csapata résztvevő 73 ország között, Kína mögött, a második legeredményesebb országnak bizonyult.
A négy aranyérmes diák három hazai iskolát képviselt: Búzafalvi Dénes és Vizkeleti Péter az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolába jártak, Kozma Csaba a Bonyhádi Evangélikus Gimnáziumban, míg Hunyadi Marcell Dávid a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban érettségizett idén. A magyar csapat vezetője Erős-Honti Zsolt (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) volt.
A versenyen a nemzetközi zsűri döntése alapján 31 arany-, 55 ezüst- és 87 bronzérmet, továbbá 30 dicséretet osztottak ki. Az abszolút első és második helyet kínai, míg a harmadikat egy, az Amerikai Egyesült államokból érkező versenyző szerezte meg. A tudományos megmérettetésen 73 ország 285 középiskolás diákja indult.
Az IBO a legrangosabb nemzetközi biológiaverseny a világon. A megmérettetésen az országok négyfős, középiskolai jogviszonnyal rendelkező nappali tagozatos, húszévesnél fiatalabb diákokból álló csapatokkal indulhatnak. A csapat tagjai önállóan versenyeznek, azaz csak egyéni eredményt hirdetnek.
Az elméleti feladatok mellett ebben az évben újításként jelent meg a gyakorlati feladatok között a neurobiológia, az alternatív biológiai alapú energiaforrások témaköre, illetve a bioinformatika. Az egyik fordulóban két egyenként háromórás tesztet írtak a résztvevők, egy másik napon pedig gyakorlati feladatokat oldottak meg több mint tíz órán keresztül. A feladatokat mindenki anyanyelvén kapta meg, a fordítás az egyeztetett angol szöveg alapján a versenynapokat megelőző éjszaka történt.
Magyar diákok 2010 óta vesznek részt a Nemzetközi Biológia Diákolimpián. A következő versenyt Japán rendezi Nagaszakiban, 2020. július 3-11. között.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).