"Államszocialista centralizáció" - milyen volt Hoffmannék első éve?

"Az új közoktatási törvény koncepciója például olyan nagy tömegű komoly változást helyezett kilátásba, hogy aki olvasta, levegőért kapkodott. Az államtitkárság gyakorlatilag fenekestől tervezte felforgatni a rendszert: régi alapokra helyezte volna a tartalmi szabályozást, a finanszírozást, a tanügyigazgatást, a minőségértékelést, a szakmai szolgáltató rendszert, az intézmények működését és minden mást.

A tavaly év végén meghirdetett tervek

összességében kísértetiesen emlékeztettek a hetvenes évek végének oktatásirányítási rendszerére. Ha meg szeretnénk ragadni a tervezett változások lényegét, röviden így írhatnánk le: amolyan államszocialista típusú centralizáció. Mindenki, akikben az intézményi és fenntartói autonómiák felszámolása és a központi pártirányításon kívül másra nem alkalmas rendszer felélesztésének szándéka nem ébresztett nosztalgikus elérzékenyülést, elkezdhetett szorongani. Ez azonban még nem verte ki a biztosítékot a közoktatás szereplőinél, mert az államtitkárság az államosítást a pedagógus fizetések jelentős emelésének ígéretével édesítette meg.

"Ma már csak kullognak az események után"

Túry Gergely

Az oktatási államtitkárság a vitairat megjelentetése pillanatában volt a csúcson. Volt két hónap, amikor azt hihettük, hogy a kormány oktatáspolitikájával szembeni viszonyunk kialakításához az államtitkárság vitairatát kell csak boncolgatnunk. A felsőoktatási szabályozási koncepció sorsa pedig azt valószínűsítette, hogy az oktatáspolitika belső frontvonala a Fidesz vezető szakpolitikusai és az államtitkárság között húzódik. A Széll Kálmánról elnevezett megszorító csomag azonban világossá tette, hogy az oktatáspolitika alkotásért felelős államtitkárság a kormányzaton belül is szigetként működik.

Mielőtt a jó oktatásirányítás és a gonosz pénzügyesek harcaként kezdenénk el látni a kormányon belüli iszapbirkózást, szögezzük le gyorsan: az államtitkárság hatalmas új forrásokra bejelentett igényt tartalmazó tervei már megszületésük pillanatában teljesen irreálisak voltak. A pedagógusfizetések (életpályamodellnek nevezett) emelése, a központi bérfinanszírozásra való átállás, az ingyenes tankönyv, a Nemzeti Tehetség Alap, a nulladik évfolyamok, az új megyei oktatási hivatalok hálózatának felállítása, a szakfelügyelet visszaállítása és a sok más pluszforrást igénylő változtatási terv olyan mértékű oktatási ráfordítás növekedést igényelne, ami miatt – ha másért nem – már az államtitkárság koncepciója sem volt több mint világtól elszakadt ígéretgyűjtemény.

Azóta az oktatásirányítás csak kullog az események után, hűségesen végrehajtja az utasításokat és bátortalan kísérleteket tesz a Széll Kálmán-terv vadhajtásainak nyesegetésére. Mindez nyilvánvalóan felemészti az energiáit, mert – amennyire ez partvonalon kívülről látható – a Vitairat forradalmi elképzelései részleteinek tervezése nem zajlik, és az uniós forrásokra épülő fejlesztési programok változatlanul nem indulnak be."

A teljes bejegyzést az Oktpolcafén olvashatod el.

eduline