Péntekig lehet jelentkezni a középiskolákba

Péntekig kell leadni a középiskolai jelentkezési lapokat az alapfokú oktatási intézményekben, a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete azt javasolja, hogy több iskolát és több tanulmányi területet jelöljenek meg a diákok és szüleik.

  • Eduline

 A szülői szervezet hétfői közleményében azt tanácsolja, hogy ne csak egy iskolát jelöljenek meg a tanulói adatlapon, hanem hármat-négyet, de akár ötöt-tízet is, és egy iskolán belül több tanulmányi területet is.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy március 18-19. között módosíthatják elképzelésüket, hogy melyik középfokú iskolát vagy az iskolán belül melyik tanulmányi terület választanák inkább. Ugyanakkor csak azok között az iskolák, illetve tanulmányi területek között választhatnak, amelyeket már beírtak a tanulói adatlapra. Újabb intézményt ekkor már nem lehet megjelölni.

Az MSZOE azt javasolja a szülőknek és diákoknak, nézzék meg, hogy az iskola önkormányzati, egyházi, alapítványi vagy magániskola, sokan ugyanis csak a beiratkozásnál jönnek rá, hogy milyen iskolát választottak. Nézzék meg az iskola házirendjét is, mennyire védi a tanulók jogait, és tartalmaznak-e olyan előírásokat, amelyeket ráerőltethetnek a gyermekekre - tanácsolták.

Riadalomra akkor sincs ok, ha a gyermeket az első fordulóban nem veszik fel sehová, mert május 3-tól augusztus 31-ig bármelyik iskolába jelentkezhetnek, ahol van hely - írták.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.