Felsőoktatás Tóth Alexandra

Védettségi igazolvánnyal, vendégek nélkül: az idei diplomaosztókat már megtartják az egyetemek

Elolvasom

azonban még mindig nem tudja, nyelvvizsga nélkül is átveheti-e majd az oklevelét, a kormány ugyanis még mindig nem döntött az átmeneti
a nyelvvizsga hiánya miatt. A hallgatók egy része nem tudta megszerezni a bőrkötétes bizonyítványt – márciusban a nyelviskolák és a
...-járvány és a nyelvoktatást is érintő lezárások miatt idén is kapnak-e „nyelvvizsga-amnesztiát” a diplomázók.  Az Eduline írta meg
... egyetemistáknak és főiskolásoknak a nyelvvizsga-követelmények alól. A szervezet becslése szerint ugyanis akár 25 ezer diploma is

Felsőoktatás Tóth Alexandra

Nyelvvizsga-amnesztia: a minisztériummal tárgyalt a HÖOK, de döntés még nincs

Elolvasom

Lassan a szóbeli záróvizsgáknak is vége, de a kormány még mindig nem döntött az idei végzősök nyelvvizsga-amnesztiájáról
Az Innovációs és Technológiai Minisztériummal egyeztetett az idei nyelvvizsga-követelményekről a Hallgatói Önkormányzatok Országos
... (HÖOK) - írja közleményében a hallgatói szervezet.  Szerintük 20-25 ezer végzős kaphatná meg a diplomáját, ha idén is elengednék a
... nyelvvizsgát szerezni, mert a vizsgaidőpontokat a korlátozások miatt le kellett mondani. Ez főleg a szaknyelvi vizsgákat, de sok

Felsőoktatás Csik Veronika

Lesz nyelvvizsgamentesség vagy sem? Továbbra sincs döntés

Elolvasom

Nagyon sokan kérdeztétek tőlünk, hogy született-e döntés az idei nyelvvizsga-amnesztiával kapcsolatban. Bár a tegnapi kormányinfó
Hetek óta foglalkoztatja az idén diplomázókat a nyelvvizsgakötelezettség kérdése: vajon idén is kiadják-e a diplomákat bizonyítvány
... már hónapokkal ezelőtt is előkerült, többször is megkerestük a minisztériumot: arra voltunk kíváncsiak, változott-e a
... kapcsolatos elképzelésük, de nem kaptunk érdemi infókat. Utoljára februárban válaszolt az ITM , akkor az online nyelvvizsgát

Érettségi-felvételi Csik Veronika

Már nincs sok időtök: eddig lehet feltölteni a nyelvvizsga-bizonyítványt a felvételihez

Elolvasom

Meddig lehet feltölteni a nyelvvizsga-bizonyítványt a felvételihez, hogy pontot is kapjatok érte? Itt vannak a
Ez a határidő különösen azoknak a felvételizőknek nagyon fontos, akik mostanában nyelvvizsgáztak, ugyanis a sikeres
... A jelentkezés óta megszerzett iratokat, dokumentumokat, így a nyelvvizsga-bizonyítványt is, 2021. július 8-ig pótolhatjátok, ha még nem

Érettségi-felvételi Tóth Alexandra

Változik a 2021-es felvételi szabálya: idén azok is jól járnak, akiknek csak résznyelvvizsgájuk van

Elolvasom

Eltérően az általános szabályoktól - ahol csak a komplex nyelvvizsga ér többletpontot -, idén az írásbeli vagy a szóbeli részvizsgáért
Alapesetben a középfokú (B2) nyelvvizsgáért 28 többletpontot, a felsőfokúért (C1) pedig 40 többletpontot kaphattok a felvételin
... a részvizsgákért is jár a pluszpont, méghozzá a következőképpen: egy középfokú (B2) írásbeli nyelvvizsga 28 többletpontot, egy
...) szóbeli nyelvvizsga 14 többletpontot, egy felsőfokú (C1) írásbeli nyelvvizsga 40 többletpontot, egy felsőfokú (C1

Közoktatás Csik Veronika

Nemzetközi egyetemi rangsortól a nyelvvizsgakérdésig: itt vannak a hét hírei egy helyen

Elolvasom


Újabb hét döntés nélkül: több tízezren várják a választ, lesz-e nyelvvizsga-amnesztia Sok egyetemen már elkezdődött a
..., a végzős egyetemisták és főiskolások azonban még mindig nem tudják, nyelvvizsga nélkül is megkaphatják-e majd a diplomájukat. A
..., pedig több mint 25 ezer hallgató sorsa függ ettől. Bár a nyelvvizsga-amnesztiáról továbbra sincs hír, a felvételit azonban érintik

Érettségi-felvételi Csik Veronika

Változtak a pontszámítási szabályok, de a felvételi matekban 28+28 még mindig 40

Elolvasom


csak a komplex nyelvvizsga ért többletpontot -, idén az írásbeli vagy a szóbeli részvizsgáért is kaphattok többletpontot méghozzá a
...: egy középfokú (B2) írásbeli nyelvvizsga 28 többletpontot, egy felsőfokú (C1) írásbeli nyelvvizsga pedig 40
... kaphattok akkor is, ha a többletpontokra több különböző nyelvből megszerzett nyelvvizsga-bizonyítvány alapján is jogosultak

Érettségi-felvételi Csik Veronika

A nyelvvizsga-amnesztiáról továbbra sincs hír, a felvételit azonban érintik a friss változások

Elolvasom


Eltérően az általános szabályoktól - ahol csak a komplex nyelvvizsga ért többletpontot -, idén az írásbeli vagy a szóbeli részvizsgáért
... többletpontot méghozzá a következő rendszerben: egy középfokú (B2) írásbeli nyelvvizsga 28 többletpontot, egy felsőfokú (C1
... nyelvvizsga pedig 40 többletpontot ér. A szóbelik esetén a B2-es vizsga 14 pontot vagy egy C1-es szóbeli 20 pluszpontot ér.

Nyelvtanulás Csik Veronika

Újabb hét döntés nélkül: több tízezren várják a választ, lesz-e nyelvvizsga-amnesztia

Elolvasom


Sok egyetemen már elkezdődött a záróvizsga-időszak, a végzős egyetemisták és főiskolások azonban még mindig nem tudják, nyelvvizsga
... vezető miniszter a múlt csütörtöki kormányinfón újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, "megfontolják" a nyelvvizsga-amnesztia
... is lehetővé tették a hallgatóknak, hogy nyelvvizsga nélkül átvehessék a diplomájukat. A mai kormányinfón elő sem került a téma, így nem

Felsőoktatás Csik Veronika

Az SZFE-n is ellenőrzik az oktatók nyelvvizsgáját? Egészen furcsa választ adott az Oktatási Hivatal

Elolvasom

e a két nyelvvizsgája? Erre a kérdésre szeretett volna választ kapni Csáki Judit színházkritikus. Elképesztő választ kapott
is megosztott: A Színház- és Filmművészeti Egyetem új oktatóinak nyelvvizsgája nem véletlenül került szóba. A Magyar Nemzet az
... cikkezett, hogyan alkalmazhatták Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapesti Corvinus Egyetemen adjunktusként államilag elismert
... nyelvvizsga-bizonyítványának ügyét. Csáki Judit színházkritikus – aki az SZFE botrányt kirobbantó átalakításáról is többször

Érettségi-felvételi Szabó Fruzsina

Hogyan húzzák meg a 2021-es felvételi ponthatárait?

Elolvasom


az elvárásokat, és több nyelvvizsgát/emelt szintű érettségit is tesznek. A pontszámítási szabályokat ugyanis úgy alakították ki, hogy
... nem amiatt bosszankodik, mert nem számítják be a harmadik emelt szintű érettségijét vagy a második C1-es nyelvvizsgáját, sokak számára
... egyetemek/főiskolák nem annyira népszerű szakjain már 280 ponttal (közepes érettségivel, nyelvvizsga nélkül) is lehet állami

Érettségi-felvételi Csik Veronika

Már csak egy hónapig szerezhettek pluszpontokat az idén tett nyelvvizsgákkal

Elolvasom

Nyelvvizsgát szereztetek, de nem tudjátok, milyen adatokat kell megadnotok azért, hogy a felvételin pluszpontot is kapjatok érte? Újabb
Idén szereztétek a nyelvvizsgátokat és szeretnétek érte pluszpontokat kapni a felvételin? Akkor itt a megoldás: A 2021. február
.... után megszerzett nyelvvizsga-bizonyítványok adatait - ahogy minden mást is - online kell megadnotok, mégpedig a Közhiteles
.... Pontosan milyen adatokat kell megadni? Fontos, hogy ha egy adott nyelvből külön szóbeli és írásbeli nyelvvizsga-bizonyítványotok

1
47 48 49 50 51
185