Egyetemisták után is járhat rezsikedvezmény, ha a szülők legalább három gyereket nevelnek
Egyetemisták, főiskolások után is megkaphatják a nagycsaládosok a gázárkedvezményt, de ehhez igazolást kell kérni a hallgatói jogviszonyról.
Egyetemisták, főiskolások után is megkaphatják a nagycsaládosok a gázárkedvezményt, de ehhez igazolást kell kérni a hallgatói jogviszonyról.
A következő tanévben jelentkeztek középiskolába? Mutatjuk, hol nézhetitek meg az elmúlt évek felvételi statisztikáit.
Minden ötödik oktatási intézményben van olyan, aki pedagógusképesítés nélkül tanít, a szakszervezetek szerint több mint tízezer pedagógusra lenne szükség. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagja azt mondta, ha következő sztrájktárgyaláson nem kapnak "látható" béremelésre ajánlatot a kormánytól, egészen biztos, hogy szeptember 1-től folytatni fogják a sztrájkot.
A tanárhiány világszerte problémákat okoz. De vajon miért, és miért pont most?
Komfortfokozattól és az épület elhelyezkedésétől függően 20-30 százalékkal emelkednek a kollégiumi díjak a Debreceni Egyetemen.
Vagy éppen melyik országot nem érinti a Tisza? Nézzük, hány pontotok lesz.
Pár hét múlva kezdődik az őszi szemeszter az egyetemeken és főiskolákon. Összeszedtünk tíz olyan dolgot, ami igazán kellemessé teszi (majd) az egyetemi éveket.
Nem csak Magyarországon, világszerte gondot okoz a tanárhiány kevesebb mint egy hónappal a tanévkezdés előtt. A problémát sok helyen képesítés nélküli "tanárok" és pedagógushallgatók alkalmazásával próbálják orvosolni, ez azonban inkább rontana, mintsem segítene a kialakult helyzeten.
Jönnek az egyetemi beiratkozások, a kollégiumi beköltözés, az albérletkeresés és a tantárgyfelvétel. Hoztunk pár teendőt, amit érdemes felvenni a megcsinálandó feladatok közé a következő hetekben.
Nem csak az általános- és középiskolákban indul hamarosan a tanév, az egyetemistáknak is lassan el kell kezdeniük tervezni az őszi félévet. Mutatjuk, mikor lesz az őszi szünet.
Hamarosan kezdődik a 2022/23-as tanév, ezzel együtt pedig augusztusban elindul a jelentkezési az őszi érettségikre is. Bár a jelentkezési lap még nem érhető el, megnéztük, kinek és mennyit kell majd fizetnie a vizsgákért.
Akár 60 ezer forinttal is több ösztöndíjat kaphatnak a külföldön tanuló magyar hallgatók - tájékoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) hétfőn az MTI-t.
A bíróságot is bejárta, de végül bíróságon kimondták: az iskola megsértette a jóhiszeműség, a tisztesség és az együttműködés elvét.
Múlt héten véget ért a 2022-es pótfelvételi jelentkezési időszaka, de mi jön ezután? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk a témával kapcsolatban.
A kiadásokat a közétkeztető cégek csak áremeléssel tudják kompenzálni, legfrissebb jelzésük szerint szeptembertől egy iskolai ebéd ára az ezer forintot is megközelítheti.
Politikusok, tanárok és oktatási csoportok oldalán jelent meg a kép hétvégén, amin egy iskola keres kétségbeesetten tanárt a tanévkezdésig.
Kereken egy hete rendezték a Magyar Nagydíjat, de még mindig Formula-1-lázban égünk. Töltsétek ki a tesztet, és izguljatok a többi futamon is!
Egy forgatható földgömb segítségével nézhetünk szét, hogy honnan származik Neumann János, Arnold Schwarzenegger vagy éppen Melania Trump.
Augusztus első hete sem volt eseménytelen: véget ért a pótfelvételi jelentkezési határideje, a kormány szerint a nyugdíjkorlát feloldása a megoldás a tanárhiányra, és folytatódik a felmérés az iskolákban a fafűtéses átállás miatt. Összeszedtük az elmúlt hét legfontosabb híreit.
Hol van Dunkirk? Kit játszott Colin Firth A király beszédében? Lássuk, hány pontotok lesz.