Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájának 45 tanára nem veszi fel a munkát ma

Folytatódik a tanév kezdete óta tartó tiltakozási hullám az iskolákban. A pedagógusok továbbra is az alacsony bérek, túlterheltség és az elavult tananyag ellen emeltek szót.

  • Csik V

A tiltakozó tanárok kiemelik, "már évek óta nem kerül be annyi fiatal tanár a közoktatásba, mint ahányan nyugdíjba mennek vagy elhagyják a pályát". Sőt, már a pályán lévő tanárok többsége is megélhetési problémával küzd - teszik hozzá.

A tanárok szeptember 9-én pénteken ezért - "sztrájkjoguk hallatlan megcsorbítása miatt" - polgári engedetlenségbe kezdenek 45-én, 21 tanár pedig, bár nem szünteti ma be a munkát, támogatja őket.

Facebookon már bárki elolvashatja azt a levelet, amelyet a munkabeszüntetéssel is tiltakozók mellett további 21 tanár írt alá:

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.