Legalább 20-21 fokra állítaná be a fűtést az átlag magyar egyetemista
Az egyetemisták szerint 21,5 fok lenne az ideális otthon – ez derült ki a Budapesti Corvinus Egyetem friss kutatásából.
Az egyetemisták szerint 21,5 fok lenne az ideális otthon – ez derült ki a Budapesti Corvinus Egyetem friss kutatásából.
A járvány miatt hónapokig otthon tanuló diákok főleg matekból maradtak le - ebből a tárgyból valószínűleg kevésbé tudtak segíteni a szülők.
Már csak két hetetek maradt, hogy leadjátok a jelentkezéseteket a tavaszi érettségikre, de nem csak a jövendőbeli egyetemistáknak, hanem a középiskolásoknak is fontos hónap a február.
Finoman szólva sem ez volt a legnépszerűbb terület: tavaly 6453 kezdtek el valamilyen pedagógusképzést. Megnéztük, idén hány állami ösztöndíjas helyet hirdettek meg a pedagógusképzéseken az egyetemek és főiskolák.
A Mezőkövesdi Tankerületi Központ is belső vizsgálatot indított az ügyben.
A Gábor Dénes Főiskola február 1-jétől Gábor Dénes Egyetem néven, alkalmazott tudományok egyetemeként működik tovább.
Kedden délután 14 órától írták a középiskolai felvételit azok a diákok, akik valamilyen komoly indokból, igazoltan nem tudtak részt venni a január 23-i felvételin. Mutatjuk a feladatlapokat és a megoldókulcsokat.
Még javában tart a felvételi jelentkezési időszaka, de azt most lehet sejteni, hogy mik lesznek a legnépszerűbb szakok, egyetemek vagy képzési területek. Mutatjuk, hol volt a legnagyobb verseny 2022-ben.
Akár középiskolába, akár egyetemre jelentkeztek, a február meglehetősen sűrű lesz határidők szempontjából. Összeszedtük a legfontosabb határidőket és dátumokat februárra.
Navracsics Tibor szerint Orbán Viktor támogatja a miniszteri összeférhetetlenség kimondását.
A napokban jelent meg a felvételi tájékoztató kiegészítése, amiben többek között egyes egyetemek új képzéseit és azok felvételi követelményeit is megtalálhatjátok. Itt az összes fontos infó.
Van, aki Dániába költözött, mások a korábbi fizetésük többszörösét keresik meg az új munkahelyükön.
A Technikusok a Reformokért (TaR) azért alakult, mert eddig egyetlen mozgalom és csoport sem képviselte az ország technikumaiban tanulókat - írják.
A diákok is több akcióval csatlakoztak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) mai szolidaritási napjához, a következő akciójukról is szó esett. A Belügyminisztérium épülete előtt tartottak sajtótájékoztatót a szakszervezetek.
A szakképzési centrumok hiába fenyegetik a sztrájkban résztvevő kollégáikat, a törvénymódosítás szerint nekik már nincs beleszólásuk az akciókba - véli Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője.
Egyre több helyen bukkan fel a "Veletek vagyunk!" felirat - a diákok országos ülősztrájkot és élőláncot, a tanárok és szülők szolidaritási akciókat, a szakképzésben dolgozók figyelmeztető sztrájkot tartanak. Ma van a szolidaritás napja - egy éve sztrájkoltak először a pedagógusok, itt követhetitek az eseményeket.
Megjelent a felvételi tájékoztató kiegészítése, frissítették azt a listát is, amiben azokat a szakokat nézhetitek meg egyetemenként, amihez idén nem kell emelt szintű érettségit tennetek.
Kétórás figyelmeztető sztrájkkal csatlakoznak a szakképző iskolák tanárai az eddigi tiltakozásokhoz.
Néhány gimnázium már nyilvánosságra hozta, hány ponttól hívják be a szóbeli felvételire a jelentkezőket.
Kevesebb mint 83 ezren nyelvvizsgáztak tavaly, közülük ráadásul csak 60 ezren szerezték meg a bizonyítványt - derül ki a friss adatokból. A 2020-as negatív rekord óta nem emelkedett 90 ezer fölé a nyelvvizsgázók száma, pedig korábban még 120-135 ezren próbálkoztak meg az írásbelivel és a szóbelivel.