Folytatódik a 2020-ban elkezdett hagyomány: erre figyeljetek az első heti érettségi vizsgáknál

Vészesen közeledik a május-júniusi érettségi időszak. Mutatjuk, mire kell mindenképp figyelnetek az első héten tartott vizsgáknál.

  • Tornyos Kata

A tavaszi írásbeli érettségi időszak idén május 5-től (aznap nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgák lesznek) május 26-ig tart majd.

A kötelező tárgyak érettségijei az első teljes héten lesznek, ami május 8-án a magyar vizsgával kezdődik. Ne felejtsétek el, hogy 2020 óta az első héten tartott érettségik nem 8-kor, hanem kilenckor kezdődnek, ezért ha akartok, azon a héten egy órával tovább pihenhettek.

A szabály ugyanakkor csak a magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, angol nyelv és német nyelv vizsgákat érinti, a második héttől már minden további vizsga 8-kor kezdődik.

A teljes menetrendet itt találjátok meg.

 

 

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.