Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Bár az ilyen foglalkozások szervezői jellemzően csak figyelemfelhívásból használják ezt a nevet, inkább egyfajta szekularizáció-párti aktivisták, akik a közoktatásban tartott vallási foglalkozások ellen tiltakoznak azáltal, hogy ha hittanórát lehet tartani, akkor már a „sátán klubokat” is bevinnék.
Március végén az Amerikai Polgárjogi Unió (ACLU) pert indított a pennsylvaniai Saucon Valley tankerület ellen, amiért az elkaszálta a tanítás utáni, a Sátán Temploma nevű vallási szervezet által támogatott iskolai „sátán klubokat”, arra hivatkozva, hogy nem tudták elég világosan lekommunikálni, hogy azt nem a tankerület szervezi. Az ACLU szerint viszont a döntést inkább az ügyben nekik címzett több száz dühös levél motiválta.
Ez azonban csak egy példa, mint a Reason.com emlékeztet rá, hasonló klubok komoly vitákat váltottak ki Coloradóban, Ohióban, Virginiában, Kaliforniában és New York-ban is. Fontos azonban tudni, hogy ezek a „sátán klubok” valójában nem tényleges Sátán-imádatra jöttek létre. A Sátán Temploma egy nem-teista szervezet és ezek a klubok is inkább a racionalizmust, a szabad tájékozódást hirdetik és nem hisznek természetfeletti lényekben, a sátános nevet is lényegében csak figyelemfelkeltésnek használják. Weboldaluk szerint a foglalkozások középpontjában a tudomány, a kritikus gondolkodás, a kreatív alkotás és a közösségért végzett munka áll, nem akarnak a diákokból tényleg sátánistákat csinálni.
Az egészet valójában azért szervezik, mert kifogásolják a vallás bevitelét a közoktatásba. Így kizárólag olyan helyeken indítanak ilyen klubokat, ahol vallási csoportok már működnek az intézményben, mondván: ha hittant lehet tartani, ők is bemehetnek. A libertárius lap szerzője, Garion Frankel, egy texasi, oktatáspolitikával foglalkozó végzős hallgató amellett érvel, hogy „az amerikai sokszínűség védelme” megköveteli, hogy a „sátán klubokat” akkor is megvédjék, vagy legalábbis apátiával szemléljék – kitiltás helyett –, ha azok ténylegesen Sátán-imádást folytatnának. Úgy látja, ha korlátozzák az iskolákban a „sátán klubokat”, akkor ők épp azt kapnák, amire szerinte vágynak:
egy precedenst, mely alapján ki lehetne tiltatni az összes vallási foglalkozást és intézményt az amerikai közoktatási intézményekből.
Ugyanis egy korábbi legfelsőbb bírósági döntés szerint az állami iskolák nem tehetnek különbséget vallási alapon. Márpedig a szerző hangsúlyozza, ez ebben az esetben nem csak a hitet, de a hit hiányát is jelentheti. Hiszen, mint felidézi, az ilyen döntésekben többször a vallásokhoz hasonlóan kezelték az ateizmust is, vagyis a szabad vallásgyakorlás joga a nem hívőket is védi. Vagyis Garion Frankel szerint vagy a „sátán klubok” iskolai jelenlétét is elfogadják, vagy a vallási foglalkozásoknak is könnyen lehet, hogy mennie kell. Mint fogalmaz:
„Az állami iskolák vagy mindenki nyilvános fórumai, vagy senkié sem.”
Ám a szerző felidézi, az amerikai közoktatás nem a legjobb a pluralizmus terén. 2011-ben egy texasi körzet inkább az összes diákszervezetet kitiltotta, minthogy engedélyezze egy melegekkel kapcsolatos klub iskolai jelenlétét. Szerinte nem érdemes most is így tenni, hiszen ezek a klubok nem okoznak közvetlen kárt, csupán vitatják az egyházak és a közoktatás kapcsolatát. Írásában megemlíti azt is, hogy vannak olyan keresztény közösségek, amelyek nem betiltatni szeretnék ezeket a klubokat, hanem például a találkozóik előtt imakört tartottak.
(Kiemelt képünk illusztráció, forrás: Alessio Zaccaria, Unsplash)
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).