Ilyen a 2023-as középiskolai felvételi, mutatjuk a legfontosabb pontszámítási szabályokat
Január 21-én tartják meg a középiskolák a központi írásbeli felvételi vizsgát. Mutatjuk, hány pontot ér a kétszer 45 perces teszt.
Január 21-én tartják meg a középiskolák a központi írásbeli felvételi vizsgát. Mutatjuk, hány pontot ér a kétszer 45 perces teszt.
December végén startolt a 2023-as felvételi, lassan minden leendő egyetemistának meg kell csinálnia a felvételi profilját (ha még nincs), és elkezdeni az egyetemek kiválasztását. Mutatjuk, mire mennyi időtök lesz – elhoztuk az idei felvételi összes fontos dátumát, határidejét.
A résztvevők hat nap alatt 180 kilométert fognak megtenni, délutánonként pedig fórumokat tartanak majd, hogy felhívják a figyelmet az oktatási rendszer problémáira.
Mit gondolunk arról, hogy Magyarországon a gyerekek heti 35 órát vannak az iskolában, viszont tök jó, hogy szülőként nem kell négy előtt a gyerekkel bajlódni? Fontos-e az érettségi, ahol tilos technológiát használni és együttműködni? Miért van tanárhiány Magyarországon, amikor egyszerre az egyik legtöbb tanárt foglalkoztató oktatási rendszerünk van Európában? Ezekről a kérdésekről is beszélni kellene Halácsy Péter, a Budapest School magániskola-hálózat alapítója szerint.
Megvannak a májusi érettségi időszak árai. Mivel emelkedett a minimálbér - az érettségi ára pedig ehhez van kötve -, a vizsgák is drágultak. Kinek és pontosan mennyit kell fizetnie? Részeltek a cikkben.
Átalakul a felvételi, jön az újabb nyelvvizsga-amnesztia, szinte lehetetlen lesz kibukni az egyetemekről és főiskolákról - bőven lesz változás a felsőoktatásban 2023-ban.
A kérdés természetesen az, hogy éppen kitől. Nyolc idézetet hoztunk, és előre szólunk, van köztük pár trükkös kérdés is.
Egy pohár bor vagy pezsgő elfogyasztása általában nem okoz kellemetlen tüneteket, egy egész üvegé viszont már nagyon is. Mutatjuk, miért vagyunk másnaposak újév első napján, ha a szilveszteri bulin túl sok alkoholos italt fogyasztottunk.
Bár a felvételi pontok a középiskolák többségében nem csak a központi vizsgát takarják, nagyon fontos a magyar és a matek írásbeli. Mutatjuk, 2023-ban mikor tartják őket.
Egyetemi- és középiskolai felvételi és félévzárás - összegyűjtöttük a legfontosabb dátumokat, határidőket.
Bár még javában tart a téli szünet, az év utolsó hete sem volt eseménytelen - összeszedtük a legfontosabb híreket a felvételivel kapcsolatban, a friss szja-mentességgel, a tanárok fizetésével és a 2023-as legfontosabb eseményekkel, dátumokkal.
A karácsonyi hagyományok után hoztunk egy kvízt az újéviekről is. Hányat ismertek közülük?
Egyre több család küzd megélhetési nehézségekkel, egy skót iskola erre próbált megoldást találni: így működik a "kedvességszekrény".
2022 kétségtelenül a tüntetések éve volt Magyarországon, így azt meg sem próbáljuk összeszedni, hogy országos szinten hány kisebb-nagyobb megmozdulás volt a pedagógusok és a közoktatás ügyében. Azt viszont tudjuk, hogy Budapesten összesen hányszor szerveztek több tízezres tömegeket megmozgató demonstrációkat. Mutatjuk, mik voltak az idei év legfontosabb dátumai "tüntetésügyileg'.
Szerintük a köznevelési államtitkár nem alkalmas a rábízott feladatok ellátására.
Az Oktatási Hivatal hagyományosan a téli szünet előtt nyilvánosságra hozza a következő érettségi időszakban érvényes szóbeli tételeket - összeszedtük a legtöbb diákot érintő tárgyak emelt szintű tételeit.
Mikor volt szükségetek az iskolán kívül bárhol a memoriterekre? Hát most lesz. Nézzük, mennyi kérdésre tudtok helyesen válaszolni.
Ha ti is most felvételiztek és mér számolgattok, mennyi havi támogatással számolhattok az egyetemetektől, akkor most mutatunk egy táblázatot, ami segíthet a matekban.
Elítélték a háborút, ezért a régi klasszikusok mellett az elmúlt évek népszerű, nemzetközileg is ismertté vált orosz és ukrán előadóinak számait is kitiltották az iskolai szilveszteri partikról.
"Az állatok bárhová elmehetnek maguktól, de nekünk, lányoknak nincs jogunk kilépni otthonukból sem" - mondta egy fiatal diáklány azután, hogy a kormány döntése értelmében az afgán lányok nem tanulhatnak a felsőoktatásban.