1,7 milliárd forintos kompenzálást kapnak a magániskolák az energiaárak miatt
A támogatás kifejezetten azoknak az iskoláknak jár, amiknek vallási egyesületek vagy más szervezetek, személyek a fenntartói.
A támogatás kifejezetten azoknak az iskoláknak jár, amiknek vallási egyesületek vagy más szervezetek, személyek a fenntartói.
Eltörölte a kötelező nyelvvizsgát a diplomaszerzéshez az ELTE, Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület és az Euroexam Nyelvvizsgaközpont vezetője szerint viszont csak annyi történt, hogy a nyelvtudás fontossága "a kimeneti oldalról átkerült a bemeneti oldalra".
Csütörtök délután a pedagógusok meghallgatásával folytatódott a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumból kirúgott pedagógusok bírósági ügye.
A középiskolai felvételi módosítási időszaka után már csak egy fontos esemény van hátra: a végeredmény. Mutatjuk, mikor derül ki, melyik középiskolában kezdhetitek a szeptembert.
Az infláció miatt jellemzően 10-20 százalékkal nőttek eddig a nyári táborok árai, de olyan is van, ahol közel a duplájába kerül majd a gyerekeket nyaraltatni.
Többek között a segédmotoros-jogosítvány ajánlott korhatárát is egységesen 16 éves korra emelnék.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) legfontosabb játszóhelyének számít a Vas utcai Ódry Színpad, ennek ellenére 2020 októbere, vagyis az egyetemfoglalás óta nem használták.
Hamarosan kezdődik a felvételi ügyintézési időszaka. De mikor derül ki, hogy melyik egyetemen tanulhattok szeptembertől? Itt a válasz.
Több mint 70 milliárd forintnyi rezsitartozást halmoztak fel az állami intézmények, ebből 14 milliárd a közoktatásé.
A miniszterek lemondása miatt megüresedett helyekre a szintén kormányközeli Nagy Zoltán és Szabadics Zoltán került.
Négy éve egy volt gyógyszertárban tanulnak a gyerekek Babócsán, mert még mindig nem értek a helyi iskola 1,8 milliárdos felújításának a végére, pedig a tervek szerint ennek 2020 szeptemberéig meg kellett volna történnie.
A felsőoktatás önmagában megterhelő lehet a pénztárcánknak, pláne akkor, ha nem sikerül államilag támogatott képzésre bejutni. Összeszedtük, mik az idei felvételi legdrágább alap-és osztatlan képzései.
A sértőnek vélt leírásokat és kifejezéseket átírták, vagy egyenesen eltávolították a regényeiből.
Akár 250 ezer forintot is nyerhetnek végzős hallgatók a szakdolgozatukkal, ha beküldik a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala pályázatára.
Egészen egyedi helyzetben vagytok, ha matematikából emelt szinten érettségiztek. A középszinten vizsgázóknak ugyanis csak akkor kell szóbeli vizsgát tenniük matekból, ha legalább tizenkét százalékot igen, a ketteshez szükséges huszonöt százalékot viszont nem érik el az írásbeli vizsgán, nektek azonban kötelező szóban is megmutatnotok a felkészültségeteket és a tudásotok. Mutatjuk, mire számíthattok a szóbeli megmérettetésen.
A férfi korábban saját szervezetet alapított az oktatásból kizárt afgán lányok oktatásáért.
A kirúgott iskolaigazgató után a botrányban érintett osztály is meghívást kapott Firenzébe, hogy nézzék meg a saját szemükkel a pornográfnak vélt műalkotásokat.
Az eddigi központi szabályok alól az ELTE hallgatói is mentesülnek: nem kell kötelezően legalább egy középfokú nyelvvizsgát bemutatniuk a diplomaszerzéshez. A változtatás miatt pedig hamarosan átírják a tanterveket is az egyetemen.
A státuszváltozásról Ander Balázs parlamenti képviselő tett fel írásbeli kérdést. Rétvári Bence válaszából kiderült; júliustól tényleg jöhet a korábban már emlegetett "köznevelési foglalkoztatotti jogviszony":
Ha egyetemisták vagytok, és hajlamosak a halogatásra, akkor most tényleg eljött az ideje annak, hogy diákigazolvány matricát frissítsetek.