Félbehagytátok az egyetemet? Mutatjuk, milyen kötelezettségeitek vannak

Állami ösztöndíjas hallgatónak lenni kötelezettségekkel jár: többek között azzal, hogy be kell fejezni az adott képzést, különben az állam visszakéri azt a pénzt, amit a hallgatóra fordított. 

  • Tornyos Kata

Ha megszakítjátok a tanulmányaitokat, akkor kötelesek vagytok a magyar állami ösztöndíjjal folytatott tanulmányok idejével megegyező időtartamban hazai munkaviszonyt fenntartani az adott képzés megszűnésének napjától számítva a magyar állami ösztöndíjjal folytatott tanulmányi idővel megegyező időtartamot követő két éven belül.

Ha ezt nem teljesítitek, akkor kötelesek vagytok visszafizetni a tartozás 50%-ának megfelelő összeget, de ha dolgoztatok valameddig, akkor ez az összeg a munkában töltött napoknak megfelelően arányosítva kerül meghatározásra.

Az időtartam kiszámításánál minden olyan félévet beleszámítanak, amikor aktív volt a hallgatói jogviszonyotok  – olvasható a tájékoztatóban.

 

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.