Felvételi 2024: ennyi pontot kaphattok a versenyeredményekért a Semmelweis Egyetemen
Mutatjuk, hány pontot kaphattok a versenyeredményekért a Semmelweis Egyetemen (SE).
Mutatjuk, hány pontot kaphattok a versenyeredményekért a Semmelweis Egyetemen (SE).
Görögországban a leghosszabb, Hollandiában a legrövidebb a munkahetük a 20-64 év közötti munkavállalóknak.
A mai napon, június 5-én elkezdődtek az emelt szintű szóbeli érettségik, amelyek egy héten át, egészen június 12-ig tartanak. A középszintű vizsgákon pedig június 17. és július 3. között fognak részt venni a vizsgázók. Mutatjuk, mit kell tudnotok a szóbeli érettségikről.
A diákigazolvány felmutatásával ingyenesen kapnak a tanulók egy példányt a szerző könyvéből a Libri Könyvesboltokban.
A Magyar Pedagógiai Társaság pedig felhívást tett közzé annak érdekében, hogy a politikai szereplők ne használják kampánycélokra a gyerekeket.
Mutatjuk a részleteket.
Ez csak a kisebbik tétel volt.
Ezt az oldalt érdemes lesz böngészni, ha jövőre felvételiztek.
A pedagógusok a négy napon belül elrendelt eseti helyettesítésért, a nyolc órán felüli és a hétvégi munkáért (például osztálykirándulás, gimnáziumi gólyatábor) járó túlórapénzt követelnek több évre visszamenően a Székesfehérvári Tankerületi Központtól.
Tizenegy magyar intézmény került be a Quacquarelli Symonds legfrissebb nemzetközi egyetemi rangsorába. Több magyar intézmény ráadásul óriásit javított; az ELTE, a szegedi és a debreceni egyetem is bekerült a legjobb hatszázba.
Megjelent a Quacquarelli Symonds legfrissebb nemzetközi egyetemi rangsora.
Borsos ára van annak, ha a gyerekeket táboroztatni szeretnék a szülők a nyáron. Idén átlagosan 50 ezer forintot kérnek egy napközis táborért egy hétre. Ehhez képest az önkormányzatok napközis táborai alig néhány ezer forintba kerülnek, és ebben benne van a napi háromszori étkezés is. Összegyűjtöttük, milyen olcsó táborokba lehet még jelentkezni.
Mutatjuk a részleteket.
Szerdán kezdődnek az emelt szintű szóbeli érettségik. Mutatjuk, hol nézhetitek át még egyszer a követelményeket.
Honnan veheti észre valaki, ha hamis adatokkal és érvekkel próbálják manipulálni? Hogyan lehet eligazodni a rengeteg álhír és információ között? Mit tekinthetünk hiteles forrásnak? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre ismerhetik meg a választ a diákok az MTA videósorozatából.
Moziba, strandra vagy múzeumba terveztek menni? Mutatjuk, hogy meddig érvényesek a diákigazolványok.
Felragasztható mobiltelefon-kitámasztó és piros-fehér-zöld gumikarkötő - csak néhány azok közül az ajándékok közül, amit az első alkalommal szavazók kaptak. A vasárnapi, június 9-i választáson is készülnek egy kis aprósággal az először választó fiataloknak.
Továbbra is az elsősök között van a legtöbb évfolyamismétlő az 1-8. osztályosok között.
Mutatjuk, hány pontot kaphattok a nyelvtudásért a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).
A kormányzat hetek óta tudhatta, hogy gond van Szegeden, mégis csak az utolsó pillanatban léptek, így már nem kell Budapestre, Pécsre vagy Debrecenbe utaztatni a műtétre váró gyerekeket.