Állatvédelmi témahét: ilyen programokon vehetnek részt a diákok

Interaktív oktatóanyagokkal, látványetetéssel és kézműves foglalkozásokkal készülnek az állatmenhelyek, az állatkertek, a nemzeti parkok és természetesen az oktatási intézmények is.

  • Rodler Lili

Szeptember 30-tól október 13-ig tart majd a programsorozat, amelyhez több mint 307 gyerek és közel 2400 oktatási és gyerekvédelmi intézmény csatlakozott a megmozduláshoz – nyilatkozta az állatvédelemért felelős kormánybiztos az MTI-nek. A regisztrált oktatási intézményekben tanuló diákoknak pedig ingyenes hozzáférést biztosítottak az interaktív oktatóanyagokhoz az állatvédelmi témahét oldalán.

Országszerte számos civil állatvédő szervezet vesz részt a témahéten. Sokan közülük prevenciós programokkal várják az érdeklődőket. Itt első kézből ismerhetik meg a látogatók a szervezetek működését, beleláthatnak a mindennapokba, a gondozás és mentés menetébe. Ezen kívül szakértők mesélnek majd inspiráló történeteket, amelyeken keresztül mutatják majd be az állatokkal való helyes bánásmódot.

Minden vármegyében az illetékes rendőr-főkapitányságok bűnmegelőzési osztályai/alosztályai tartanak előadásokat az állattartásról az általános iskolákban.

Állatvédelmi Témahét oldala

A látogatás és az érdeklődés mellett az állatvédő szervezetek az adományokat – legyen az pénzbeli, vagy esetleg kutya- és macskatáp, takarók – is szívesen fogadják. Egyes menhelyeknél például kutyasétáltatást is lehet vállalni.

A részleteket és a résztvevő szervezeteket ide kattintva tudjátok megnézni.

Ezeken kívül a Fővárosi Állat- és Növénykertben például különböző, de egymáshoz kapcsolódó programokkal várják az érdeklődőket. Az átfogó téma az Együtt a Föld körül, és az állatkert különböző részein interaktív programokkal és zoopedagógiai előadások keretein belül mutatják be az adott földrész különleges állatait és növényeit.

A belépés ezen a héten az óvodás és iskolás csoportok számára 1500 forint fejenként, illetve a csoportos foglalkozások ára 11 000 forint/csoport. Az osztályokat kézműves foglalkozásra is várják, aminek az ára 5500 forint csoportonként.

A Kecskeméti Vadaskertben pedig látványetetéseket szerveznek. Minden nap 10:00 és 10:30 között meg lehet nézni a szibériai tigrisek, a makákók, a dámszarvasok és a szamarak etetését. (Ez hétvégén kibővül majd az ázsiai törpevidrák, a pónik és kapucinus majmok etetésével.)

Emellett a városi és vármegyei rendőrséggel együttműködésben állatvédelmi bűnmegelőzési standokkal várják majd a diákokat, illetve az állatok világnapja tiszteletére állatszentelést tart majd Péntek Zsolt atya a Vadaskertben

Ezen felül még a Győri Állatkert, az ajkai Hubertus Erdészeti Erdei Iskola és még számos más intézmény várja az érdeklődőket. A programokat és a helyszíneket ide kattintva tudjátok elérni. Érdemes az állatvédelmi témahét Facebook-oldalát is megnézni, mivel fontosabb információkat az eseményekkel kapcsolatban ott is közzétesznek.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.