A magyar magániskolákban átlagosan másfél millió forint a tandíj, de a nemzetközikben akár ennek a dupláját is elkérhetik a szülőktől

Egy átlag családnak megfizethetetlenek, mégis évről évre egyre népszerűbbek a magániskolák.

A 2020-2023 közötti időszakban a magániskolákban tanuló diákok száma 59 000-ről 64 000 főre nőtt – olvasható a BDO Magyarország tanulmányában, amelyben feltérképezték a magyar magánoktatási piacot.

A kutatás szerint - amelyben 28 oktatási intézményt vizsgáltak, köztük 10 magyar és 18 nemzetközit - a magyarországi középfokú oktatási intézmények 23%-a már alapítványi fenntartású vagy magán volt a 2022/23-as tanévben.

Az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete (AME) pedig arról adott tájékoztatást, hogy 2018 óta több mint 20 új alapítványi és magániskola kezdte meg működését az országban. Emellett több, már korábban is működő intézmény tervezi bővíteni kapacitását vagy akár új campus létrehozásában gondolkodik.

Milliós összegű tandíjak

A felmérésben a tandíjakra is kíváncsiak voltak. Itt jelentős eltéréseket találtak a magyar és a nemzetközi iskolák között:

a nemzetközi intézmények esetében az éves tandíjak átlagos értéke 4,3 millió Ft, míg a magyar intézményeknél alacsonyabb, átlagosan 1,5 millió Ft.

A magyar iskolákat üzemeltető szervezetek átlag éves bevétele 767 millió Ft, míg a nemzetközi intézményeké magasabb, meghaladja az 1 milliárd Ft-ot – írja a BDO.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.