Lemondott posztjáról a győri egyetem kuratóriumának elnöke

Palkovics László a lépését azzal indokolta, hogy ezzel segítené a kormány az Erasmus-üggyel kapcsolatos sikeres tárgyalásait az Európai Unióval.

  • Rodler Lili

Lemondott a kuratóriumi elnöki posztjáról Palkovics László. Az egykori technológiai és ipari miniszter az október végén soron következő tisztújító ülésig az Alapítvány működésének zavartalansága érdekében a feladatait még ellátja - tudatta a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány sajtóközleményben a kisalföld.hu hírportállal.

A sajtóközleményben az Alapítvány kifejtette, hogy ezzel a lépéssel - mint a felsőoktatási modellváltást irányító volt miniszter – Palkovics szeretné segíteni a magyar kormány törekvéseit „az egyébként súlyosan jogszerűtlen és méltánytalan, a KEKVA egyetemeket sújtó szankciók megszüntetése érdekében”.

„Ebben a politikai vitában sajnos a tudományos teljesítményüktől függetlenül céltáblává váltak a közéleti szerepet vállalók, adott esetben miniszterek. Továbbra is segíteni kívánja a győri Széchenyi István Egyetem fejlődését, amely fennállásának legsikeresebb korszakát éli részben éppen a modellváltás miatti fejlesztések okán” – teszik hozzá a nyilatkozatban.

Palkovics 2022 decemberében vette át a kuratórium elnöki pozícióját. „A győri egyetemet fenntartó szervezet egyike annak a 35 vagyonkezelő alapítványnak, amelyeket állami feladatok kiszervezése nyomán hozott létre a kormány 2020–2021-ben, s egyúttal több ezer milliárd forintot is elhelyezett ezeknél a szervezeteknél” – írta meg a 24.hu.

Így a volt miniszter nem csak a kuratórium vezetését vette át akkor, hanem a fennhatósága alá tartozó több értékes állami vállalatot is. Ilyen volt például a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., amit korábban Palkovics-féle tárca azért alapított, hogy erősíthesse Magyarország pozícióját az autó- és motorsportban.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.