"A patkányfészek különb" - rettenetes kollégiumi állapotokról panaszkodnak a szülők és diákok
Vannak, akik a tanévkezdés első napjaiban azon dolgoztak, hogy lakhatóvá tegyék a gyerekük kollégiumi szobáját.
Vannak, akik a tanévkezdés első napjaiban azon dolgoztak, hogy lakhatóvá tegyék a gyerekük kollégiumi szobáját.
A 2024-es központi írásbelin a negyedikesek 85 százaléka erre a feladatrészre nulla pontot kapott.
Többek között szakvezetések, tematikus séták, zoopedagógiai foglalkozásokkal és előadásokkal várják a nyílt napon a pedagógusokat.
A közoktatásban töltött éveik alatt a diákoknak számos kötelező olvasmányon kell átrágni magukat és valamilyen módon, például olvasónapló vagy dolgozat formájában számot adniuk a megszerzett információkról. Mutatjuk, hogy a 2020-as Nemzeti alaptanterv szerint milyen kötelező olvasmányokat kérnek általános iskolában.
Innen érhetitek el az előző évek érettségi feladatait és azok megoldókulcsát.
A 2024-es költségvetési törvényben 22 milliárd forintos keret szerepel.
A fiút 4 évre ítélte a bíróság javítóintézetbe, szökése óta keresi a rendőrség.
Szoboszlai Dominik, Kós Hubert - csak néhány olyan sikeres hazai sportoló, akiknek nemcsak délután, hanem reggel is volt edzésük hosszú éveken keresztül. Az előző tanévben az esetek többségében az utánpótláskorú sportolóknak sem jelentett gondot, ha csak a második órára értek be, azonban a mindennapos testnevelés szigorítása zavart okozott a rendszerben, ugyanis vannak iskolák, ahol emiatt a reggeli edzések tiltólistára kerültek.
Ady, Vörösmarty, Arany: kitaláljátok, ki írta a verseket?
Heteken belül elindulhatnak külföldre azok az egyetemisták, akik elsőként vesznek részt az Erasmust helyettesítő Pannónia Ösztöndíjprogramban.
A Gömböc egyik feltalálójaként is ismert Domokos Gábor vezetésével, azonosították az új formaosztályt, amelyet „lágy celláknak” neveztek el.
A felhasználók szerint a TikTok többek között függőséget és figyelemzavart is okoz.
A friss adatok alapján, a fogamzásgátló használatának visszaesése felelős azért, hogy drasztikusan megugrott a szexuális úton terjedő betegségek előfordulása.
Mutatjuk, hol nézhettek utána.
Egy új felmérés szerint 2019-hez képest harmadára csökkent a diákok e-cigaretta használata.
A tavalyi tanévhez képest idén sem lesz hosszabb.
A gyereknek emiatt depressziós lett és volt, hogy azt mondta, meg szeretne halni.
Polt Péter feljelentésként kezelte Vadai Ágnes kérdését.
A 2023-as kompetenciamérésben résztvevő iskolák közel egyharmadában négy vagy négynél több különböző szakos pedagógus hiányzik.
Mutatjuk a 2025-ös középiskolai felvételi legfontosabb dátumait.