Nem veszik el a diákok digitális eszközeit a budapesti Madách Imre Gimnáziumban
Azt írják, az iskola célja a digitális kultúra helyes használatára nevelés, nem pedig a tiltás.
Azt írják, az iskola célja a digitális kultúra helyes használatára nevelés, nem pedig a tiltás.
Már egészen fiatalon tudta, hogy mi szeretne lenni, az érettségijét pedig az ország egyik legkiválóbb vidéki középiskolájában szerezte meg Jankó Attila, aki jelenleg TDK-ra készül, verseket ír, és hamarosan az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán diplomázik. Ő az új, sikeres roma fiatalokat bemutató cikksorozatunk második részének főszereplője.
Hamarosan vége a nyárnak, de kiolvastátok már a szünetre feladott kötelező olvasmányokat? Hoztunk pár idézetet, hogy leteszteljétek, mennyi kötelező olvasmányt ismertek.
Szeptember 5-ig lehet jelentkezni az október-novemberi érettségi vizsgákra. Itt megnézhetitek, hogy melyik középiskolákban tehettek majd vizsgát.
Megtanult kódolni, a reaktor egyes részeit pedig saját kezűleg építette meg.
A letartóztatási időszak most augusztus végén járna le, de az ügyészség meghosszabbította a nyomozás folytatása miatt.
Mutatjuk, mi történik a diákigazolványotokkal, ha passziváltatni szeretnétek az egyetemen.
Még néhány napotok van benyújtani a jelentkezésetek, ha októberben érettségiznétek.
A reálkereset nagyobb mértékben nőtt, mint a fogyasztói árak.
Már nem kell sokat várni, és kihirdetik a pótfelvételi ponthatárokat.
Mutatjuk, mikor kapjátok meg a félévi bizonyítványokat.
Egy oszlop miatt nem vette észre az úszómester a medence alján lévő gyereket.
Hogyan kell tárolni a diákok mobiljait? Ki lesz a felelős, ha valamelyik megsérül vagy eltűnik? Alig egy héttel a tanévkezdés előtt több iskolában még mindig sok a bizonytalanság.
2600 magyar diák jár egyetemre Ausztriában, aminél csak a német és az olasz hallgatók száma magasabb.
Az egyetemi felvételit követően az egyik legfontosabb és vélhetően legnagyobb kihívás a megfelelő lakhatás megtalálása. Összeszedtünk mindent, amit érdemes tudnotok a lakásárakról, a kollégiumi jelentkezésről és arról, milyen megoldások vannak, ha ezek közül egyik sem jön össze.
Ha szeptemberben kezditek az egyetemet és még nincs bankszámlátok, mindenképp csinálnotok kell egyet. De akkor is érdemes átböngésznetek a bankok diákoknak szóló ajánlatait, ha egyébként már van saját bankszámlátok, sok esetben ugyanis egy másik szolgáltatónál kedvezőbb feltételekkel bankolhattok, ha 18-25 év közöttiek vagytok. Összegyűjtöttük az öt legnagyobb magyarországi pénzintézet ajánlatait.
Összegyűjtöttünk néhány budapesti programot, ha kikapcsolódnátok a szünet utolsó pár napjában.
A forróbb, mediterrán országokban hetekkel később indul a tanév, mint nálunk.
Mutatjuk, mik a jelenleg érvényben lévő szabályok.
Magyarországhoz képest nagyságrendekkel több támogatást kapnak a szülők a tanév kezdetekor a környező országokban. Mutatjuk, mit kell tudnotok ha egyetemre mentek és diákhitelt szeretnétek felvenni. Összegyűjtöttük a hét legfontosabb híreit.