Friss hírek

Bomba miatt ürítették ki az ELTE egyik épületét

Kiürítettek két irodaházat, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyik épületét, miután földmunkák közben bombát találtak a budai Infopark területén hétfő délelőtt - tájékoztatta a honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje.

Ők ülhetnek majd a tankerületi központi tanácsokban

Nem lehet a helyi közösségre bízni, hogy mit kell tanítani, de az támogatandó, hogy a helyi közösségnek legyen hatása az oktatásra, ezért hoztuk létre a tankerületi központi tanácsot - mondta az oktatási államtitkár a Népszabadságnak adott, hétfőn megjelent interjújában.

Pilz Olivér: A szakmaiság kevés

A tiltakozási hullám elindulásában szerepet játszó miskolci tanár szerint a szombati tüntetésen szeretnék megmutatni, hogy bár itt a tanév vége, ők nem állnak meg.

59 lett, maradhat? - Itt a Klik átalakítása

A kezdeti 56-ból végül 59 tankerületet alakít ki a kormány. Szinte az utolsó pillanatban adták ki a szeptemberben induló tanévet érintő kormányrendeletet, de így is rohamtempóban, két és fél hónap alatt kell mindent végigverni a rendszeren. Olyannyira kevés az idő, hogy már látszik, hogy a tanév közben is módosul majd a rendszer, így nehéz elképzelni, hogy zökkenőmentes lenne a váltás az iskolákban.