Irodalmi kvíz: felismeritek a verseket három szó alapján?
Ambrózia, harmatozása, tulipánt – tudjátok, melyik versben szerepelnek ezek a szavak?
Ambrózia, harmatozása, tulipánt – tudjátok, melyik versben szerepelnek ezek a szavak?
Birher Nándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának dékánja szerint kötelessége volt elindítani az etikai eljárást az oktatóik által kiadott publikáció miatt, ami az azonos nemű párok egyenrangúságával foglalkozik.
Nyilvánosságra hozták a Szülői Hang által kiperelt adatokat a kompetenciamérés osztályozásával kapcsolatban.
A miniszterelnöki biztos nem tervez meghátrálni.
Bár a nyári szünidő miatt tanítás nincs, számos iskolaépületben nyári napközit, táborokat tartanak.
Befejeződött az a belső etikai eljárás, amelyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem három pszichológus oktatója ellen indítottak egy, az azonos nemű párok egyenrangúságáról szóló publikációjuk miatt. Az egyetem szabályszegést állapított meg, de az érintettek az állásukban maradhatnak.
A levélben foglalt felszólítások teljesítésére július 10-ig adtak időt, aminek ha Balatoni nem tesz eleget, akkor polgári peres eljárást indítanak.
A nyilvánosnak indult ülést gyorsan zárttá alakították és így döntöttek arról, hogy négy kutatóközpont a HUN-REN-től az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez kerüljön.
Több tonnányi fém- és fatörmelék zuhant a szegedi Gesztenyeliget nevő nyugdíjas lakócentrumra, miután a hétfői vihar letépte a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének tetőszerkezetét.
Bőven lesz teendőjük a nyári gyakorlatukat végző tanulóknak.
Holnap, azaz július 9-én véget ér a felsőoktatási felvételi eljárás ügyintézési szakasza. Ez az utolsó nap, amikor még lehetőségetek van módosítani a jelentkezéseteket az E-felvételi rendszerén keresztül. Összegyűjtöttük nektek a legfontosabb tudnivalókat, hogy semmiről se maradjatok le.