Ez a legmegnyugatóbb dolog, amit ma este láthatsz
Már csak a műhely illata tudná fokozni az élményt.
Már csak a műhely illata tudná fokozni az élményt.
A fővárosi gyertyagyújtás mellett vidéken is szerveződnek az oktatási rendszer elleni, legfőképp a siralmas PISA-eredmények által kiváltott tiltakozások.
Ha az elképzeléseik szerint egyenlő feltételekkel ülhetnek le a szervezetek, akkor csatlakoznak a munkához.
Azt hitte, hogy jiddist tanult egy film kedvéért, de rá kell cáfolnunk.
A diákok és tanárok a kutya betanításától a robot programozásán keresztül a videó vágásáig mindent maguk végeztek.
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) engedélyezte, hogy csütörtökön négy órára bemehessen a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumba Tamási Zsolt, az intézmény tisztségéből felfüggesztett igazgatója - jelentette csütörtöki számában a Krónika napilap.
Az egyetemisták számára meghirdetett rendezvény tárgyiasította a nőket, ám igencsak furcsán kompenzálnának. A szegedi hallgatói önkormányzat szélsőséges feminizmusról beszél a kritikák kapcsán.
Még három hétig tölthetik fel az e-felvételi rendszerébe a hiányzó dokumentumokat azok, akik jelentkeztek a keresztféléves felvételire. Érdemes időben elkezdeni az ügyintézést.
A Mathias Corvinus Collegium és a Case Solvers problémamegoldó versenyt rendez középiskolás diákoknak.
Az egyházi iskolák arányaihoz képest jóval nagyobb támogatást adnak Balog Zoltánék - derült ki a Klebelsberg ösztöndíjak átadásán.
A tanárok felelőssége van a középpontban, pedagógusnak lenni nem magánügy - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjak átadásán, csütörtökön Budapesten.
Ezek az amerikai negyedikesek biztosan nem ásítoznak a matekórán.
Öt hónapotok van a 2017-es tavaszi érettségi vizsgákig - hogy könnyebb legyen a felkészülés, külön cikksorozatban mutatjuk meg nektek a szóbeli mintatételeket. 2. rész: matematika.
Az eredmények azt is megmutatták, mennyire kreatívan vágják ki magukat az oktatás irányításáért felelős emberek a szószból. Hát, így sikerült az ő tesztjük.
A Thelma és Louise, Az oroszlánkirály és a Roger nyúl a pácban című film is bekerült az amerikai filmregiszterbe. A következő 25 filmet kötelező megnézni.
Álláshirdetésben keres emodzsitolmácsot egy londoni fordító cég.
Nem lehetett a szőnyeg alá söpörni a problémát, olyan sok volt a megbetegedés az ír egyetemen.
Bukovics István azzal vált hírhedtté, hogy a Szovjetunióban szerzett kandidátusi fokozatát titkosították, valamint a kiskapukat kihasználva lett egyetemi tanár. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen ez nem volt gond, évekig tartották vezető pozícióban.
Márciusban kezdődhet meg a kilépési folyamat. Azt már látni vélik a britek, hogy hol hibázhattak.
Lángoló elmék, lángoló kézzel.