Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az Eduline szerkesztősége már túl van az érettségin, de az emlékeink intenzíven megmaradtak. Megírjuk nektek, mi hogyan vészeltük át évekkel ezelőtt ezt az időszakot.
Barna
Nem kapkodtam el a dolgot, igazából az osztályban szervezett felkészülési délutánokra is csak buliból mentem el. Az írásbelin egyedül matekból izgultam, arra különtanárral készültem, meg is lett az eredménye egy hármas képében. Igazán csak a szóbelik előtt estem pánikba, és kezdtem el begyűjteni minden lehetséges fórumon a jegyzeteket. Ez szerencsére sikerült, de mindig azokat a tételeket tudtam legjobban, amikhez magam szedtem össze az infókat. Az utolsó pillanatra hagyott tanulással az volt a legnagyobb gond, hogy a május végi szép időben a szobában kellett tanulnom, és tételeket kidolgoznom. Három tanácsom lenne tehát: 1. a problémás tárgyból ajánlott segítséget kérni, 2. időben kell kezdeni a tanulást, illetve 3. soka segít, ha magad dolgozod ki a tételeket a szóbelire.
Fruzsi
Az érettségi előtt ráébredtem, hogyan működik a szervezetem: este képtelen vagyok tanulni, viszont hajnalban és reggel nagyon jól meg a magolás. Ezért a szóbeli érettségi előtt - amikor több száz tételt próbáltam bemagolni - rendszeresen hajnal 3-kor ébredtem, így hajnal 6-ig megvoltam legalább két tétellel. Így sokkal jobb kedvvel mentem iskolába (amíg még kellett), hiszen nem nyomasztott egész nap az, hogy este még tanulnom kell. Délután pihentem (ha nagyon lelkes voltam, időnként újraolvastam az aznap hajnalban megtanult tételt, vagy egész egyszerűen "kikérdeztem" magamat), este pedig korán lefeküdtem aludni.
A dolog jól működött, ezért az egyetemi vizsgaidőszakokban is megtartottam ezt az időbeosztást. Persze közben kávéfüggő is lettem (egyébként ki bírna hajnal 3-kor felébredni?), de időnként teával, futással, csokival helyettesítettem a kávét.

Nóri
Én az érettségi előtti decemberben jöttem rá, hogy történelemből emelt szintű érettségit kell csinálnom ahhoz, hogy felvegyenek arra a szakra, amelyikre jelentkezni akartam. Ezzel az egyetlen gond az volt, hogy az előző három tanévben a történelemórákat főleg a csendes pihenésre használtam. De hát volt mit tenni, nekiindultam a tanulásnak. Beszereztem érettségire felkészítő könyveket, eljártam a gimim előkészítő szakkörébe és böngésztem a saját tankönyveimet is. Kidolgoztam minden egyes tételt ennek a háromnak az egyvelegéből, legépeltem, kinyomtattam és lefűztem őket. Így át tudtam látni, mi az, amit meg kell tanulnom májusig. Tényleg mindent beleírtam ezekbe a tételsorokba, függetlenül attól, mennyire fáradt voltam már, mikor összeraktam őket, vagy hogy meg tudom-e tanulni őket. Minden átment egyszer a kezem alatt.
Ez egy jó módszer lehetett, mert az összegzés-gépelés-olvasás hármasa közben a tudatalattim beszívta az információkat, és az emelt töri érettségim ötös lett. Fel is vettek az ELTE-re elég jó pontszámmal. Bebizonyítottam a tanáromnak, hogy nem lehetetlen öt hónap alatt bepótolni három és fél év kihagyását. De kétségkívül fárasztó.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).