Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Rövid időre tucatnyi aktivista lezárta az Erzsébet híd Pestről Budára vezető sávjait szerda délben Budapesten, tiltakozásul a felsőoktatási törvény CEU-t is érintő előző napi módosítása ellen.
Az aktivisták a híd közepén az úttestre ülve akadályozták a járműforgalmat. A rendőrök nem sokkal fél egy előtt az aktivistákat a híd gyalogjárdájára kísérték és újraindult a forgalom.
A feloszlatás után a rendőrség közölte, hogy az intézkedéssel összefüggésben személyi sérülés nem történt, a rendőrség öt emberrel szemben szabálysértési feljelentéssel él. Délelőtt a rendőrség közleményt adott ki arról, hogy a szerdától csütörtökig meghirdetett hídlezárásokat a főváros rendőrfőkapitánya megtiltotta.
Bucsek Gábor határozatában felidézte: egy magánszemély arról tett bejelentést, hogy szerda reggel nyolc órától csütörtök délután egyig demonstrációt akar tartani, a főváros összes hídját le tervezi zárni. A budapesti rendőrfőkapitány a gyülekezési jogról szóló törvény alapján tiltotta meg az akciót, tekintettel arra, hogy más útvonalon nem biztosítható a közlekedés.
Kétóránként lezárnak egy-egy budapesti hidat a lex CEU miatt?Demonstrációt tartottak kedd este a CEU-t ellehetetlenítő törvénymódosítás ellen az egyetemnél, majd több százan vonultak át a Kossuth térre. A Parlament előtt dulakodás volt, ám miután lecsillapodtak a kedélyek, Büki Zoltán civiljogi aktivista bejelentette, szerdán kétóránként lezárnak egy fővárosi hidat. A Szabadság híd lezárása érdeklődés hiányában reggel 8-kor elmaradt.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.