A szerb egyetemisták is tüntetésbe kezdtek

Több ezer fiatal, főként egyetemista vonult utcára kedd este Szerbia több városában, hogy az elnökválasztást megnyerő Aleksandar Vucic ellen tiltakozzon. Míg a diákok azt állítják, spontán szerveződtek, a hivatalos szervek szerint ellenzéki politikai erők állnak a háttérben.

  • MTI

Hétfőn még csak Belgrádban és Újvidéken, kedden már több szerbiai városban, például Nisben és Szabadkán is tüntettek Vucic, illetve "a diktatúra" ellen a diákok. A tiltakozók szerint a vasárnapi választás nem volt tisztességes, mert Aleksandar Vucic és stábja a médián keresztül befolyásolta a szavazókat, valamint megfélemlítéssel kényszerítette őket arra, hogy voksukat rá adják.

Míg a szerbiai és külföldi megfigyelők szerint az utóbbi 25 év legtisztább választása volt a vasárnapi, a tüntetők választási csalásokról beszélnek. Az egyik szórólap szerint a tüntetők arra kérik a hivatalban lévő szerb elnököt, tegyen meg mindent "az ország megmentése érdekében", és - mint fogalmaztak - a lakosság azon felének, amelyik nem vett részt az elnökválasztáson vasárnap, joga van a voksolás megsemmisítését és új választás kiírását követelni az elnöktől.

Aleksandar Vucic a tiltakozások hírére reagálva kijelentette: mindenkinek joga van elégedetlennek lenni és tiltakozni az ellen, amit rossznak tart mindaddig, amíg azt békésen teszi. Nebojsa Stefanovic belügyminiszter pedig szerdán arról beszélt, hogy a spontánnak nevezett tiltakozás mögött ellenzéki politikai erők munkálkodnak. Azok lázítanak, akik vereséget szenvedtek vasárnap - fogalmazott a belgrádi Pink Televízióban a szerb belügyi tárca vezetője.

 

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.