Ez Budapest öt legjobb randihelye - nem csak fiataloknak

Végre jó idő van, ki lehet mozdulni a szobából. Mi pedig összeszedtünk nektek 5 helyet, ahova mindenképpen megéri ellátogatni.

  • Eduline

Kalandozás az érzékek világában

A Láthatatlan Kiállítás már külön randicsomaggal is várja a párokat. A kiállítás "megnézése" mellett láthatatlan vacsorán is részt vehettek, ahol szó szerint a sötétben tapogatózhattok.

Irány a természet!

Most, hogy itt a jó idő, a Margit-sziget vonzza a szerelmeseket. Szombat délelőttönként egy meleg kávéval a kézben kiülni, a sziget egyik padjára a Duna mellé igazán romantikus program. Ha pedig nem csak ketten lennétek, megnézhetitek a sziget mini állatkertjét, ahol akár csemegét is tudtok szerezni, hogy kézből etessétek az állatokat.

Kengurusimogató

Ha már az állatoknál tartunk, a Budapesti Állat- és Növénykert sem maradhat le a listáról. Azon kívül, hogy új lakók tömkelege vár titeket (köztük kis zsiráfok és jelesmedvék) csak az ausztál udvarban el lehet több órát is üldögélni, ahol a szabadon engedett kenguruk és emu járkálnak körülöttetek.

MTI / Kovács Attila

Csinálni valamit

Az örök klasszikusok: darts, biliárd, bowling. Mind a ketten élvezitek, és tökéletes program arra, hogy kinevessétek önmagatokat és a másikat, hogy milyen ügyetlen. Mi más hozná közelebb egymáshoz egy párt, mint a nevetés?

Wikipedia

Csobbanás

Ha nem vagy szégyenlős fürdőruhában, akkor Aquaréna a csúszdáival és a hullámmedencékkel fantasztikus élmény lehet mindkettőtök számára. És sportnak sem utolsó egy kis úszkálás.

A három legjobb szabadtéri tanulóhely Budapesten - a mi kedvenceink

Közelednek a ZH-k, a témazárók, az érettségiről, a nyelvvizsgaszezonról és a látótávolságba kerülő vizsgaidőszakról nem is beszélve? Ha tanulnotok kell, de nem szeretnétek a szobában vagy a könyvtárban kuksolni, keressetek szabadtéri tanulóhelyeket - ma három tökéletes budapesti helyszínt ajánlunk magoláshoz, olvasáshoz. Az eduline szerkesztőinek ajánlásával.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.