Mi az a NEK-adatlap és hol lehet igényelni?
Nem csak a friss középiskolásoknak lesz rá szüksége, hanem az elsősöknek és az egyetemet kezdőknek is.
Nem csak a friss középiskolásoknak lesz rá szüksége, hanem az elsősöknek és az egyetemet kezdőknek is.
Előfordulhat, hogy a közösségi fertőzést étel okozta.
Úgy néz ki, hogy minden tiltakozás ellenére átszervezik a népszerű XVIII. kerületi Kapocs Magyar–Angol Két Tannyelvű Általános Iskolát, így a szülők aggodalma továbbra sem csökkent.
A legtöbb tárgy esetében közép- és emelt szinten is használhattok bizonyos segédeszközöket. Mutatjuk, hogy a nyelvi érettségik esetében mit szabad.
A Magyar Rádió egykori épületének bontása hamarosan befejeződik és a sokadik építkezési terv bemutatása után a Pázmány Péter katolikus Egyetem új campusának építése pedig elkezdődhet. A jelenlegi tervek az eddigi legolcsóbbak.
Rózsafa, emlékkönyv, egyedi, kézműves apróság – ilyen, és ehhez hasonló ajándékokkal készülnek az érettségi előtt álló, ballagó diákok az osztályfőnöknek. Vannak olyan iskolák, ahol minden pedagógus kap valami kis apróságot, de arra is akad példa, ahol nem szokás az ajándékozás.
Hoztunk pár feladatot a 2024-es fizika érettségi feladataiból. Mindegyik menni fog?
Május 5-én kezdődnek a 2025-ös tavaszi érettségi vizsgák. Mutatjuk, meddig tartanak majd az írásbelik, melyik napon milyen vizsgák lesznek, és hogy mikor lesznek a szóbelik.
A bírálóbizottság a decemberi védés után, a felmerült kritikák ellenére is megítélte Orbán Balázsnak a doktori címet.
A hagyományos iskolába járás alternatívájaként világszerte terjed egy kreatív és közösségépítő kezdeményezés: a "biciklibusz".
A fiatal szoftverfejlesztők számára ez volt talán a legnagyobb reklám, amit a csalóprogramjuk kaphatott. Sőt, nem sokkal később csaknem 1,9 milliárd forintnyi befektetést szereztek.
Május 7-én írják az érettségizők a történelem írásbelit közép és emelt szinten egyaránt. Mutatjuk, mit érdemes tudnotok a pontozásról.
Lecsökkentett formában valósulhat meg a budapesti Diákváros projekt, legalábbis erre utalnak azok a vázlatszintű tervek, amelyeket a kormányzat mutatott be nemrég. A magyar állam ugyanis már most kisajátította a Diákváros területeit.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma felhívta arra a figyelmet, hogy a HUN-REN kutatóhálózat elnöke még mindig reagált az MTA-t ért vádakra.
Tavalyhoz hasonlóan 2025-ben is számonkérhetnek memoritereket a magyarérettségi írásbeli feladatsorában. Ha nem szeretnétek emiatt értékes pontokat veszíteni, de nehezen megy nektek a nyelvtanulás, hoztunk egy kis segítséget, amikkel könnyebben megjegyezhettek egyes költeményeket.
Túl rövid alsó tagozat, ismétlődő tananyag felsőben, középiskolában és az egyéni differenciálás hiánya - csak néhány indok az oktatási szakértő szerint, ami miatt a jelenlegi 8+4 osztályos iskolarendszer elavult.
Az elmúlt húsz év legalacsonyabb szintjére csökkent a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon. Ezzel párhuzamosan egyre több fiatal felnőtt döntött úgy, hogy visszaül az iskolapadba.
A nemzetközi matek és digitális kultúra versenyek, táborok miatt szinte lehetetlen küldetés időpontot egyeztetni a Szent István Gimnázium végzős diákjával, Keresztély Zsófiával, aki nemcsak az MIT-ra, hanem gyakorlatilag a Cambridge Egyetemre is bekerült.
Már javában készülsz az érettségire? Tedd próbára a matektudásod!
Míg a a felsőoktatásba felvett hallgatók száma évről évre emelkedik, a kollégiumi férőhelyek száma tovább csökken.