Ma már semmi sem lehetetlen: autóversenyt rendeznek a Holdon
A Földről indul majd el két autó a Hold felé, melyek versenyezni fognak egymással.
A Földről indul majd el két autó a Hold felé, melyek versenyezni fognak egymással.
Mivel a diákok személyesen nem tudtak köszönetet mondani kedvenc statisztika tanáruknak, ezért egy kedves ötlettel álltak elő.
Konkrétan tüntetésig fajult a helyzet, ma őrizetbe is vettek nyolc embert, akik ellen a diáktüntetés kapcsán indított nyomozást a város nemzetbiztonságért felelős rendőrségi osztaga - írja egy helyi lap.
Az egyetemi hallgatóknak elegük van abból, hogy olyanért kell fizetniük, amit nem is tudnak használni. Azt várják, hogy az egyetemek azonnal lépjenek az ügyben.
A Facebook-oldalán közzétett videóban jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy milyen döntéseket hoztak az operatív törzs hétfő hajnali ülésén.
Egy online konferencián az derült ki, hogy a lakhatási válság a tanárok életében is jelen van.
Már csak néhány nap áll a szülők rendelkezésére, hogy még az ünnepek előtt beszerezzék a január 1. és 15. között esedékes iskolaérettségi kérvényezéshez a támogató dokumentumokat. A Szülői Hang szerint azonban a kormányzat magára hagyta a szülőket: semmilyen érdemi segítséget nem nyújtott abban, hogy személyre szabott, érdemi pedagógiai támogatást kapjanak a döntéshez.
Itt vannak a második hét iskolai teszteléseinek eredményei.
Afganisztánban kötelező lesz mecsetben tanulni az általános iskola első három évében az iszlám identitás fejlesztéséért.
A 100 százalékos táppénz hetek óta fontos kérdés, erre reagált most az Emmi.
A vártnál kevesebb pedagógus vett részt a múltheti célzott tesztelésen, amely után az intézmények harmadában volt szükség intézkedésekre.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara vezeti a pedagógusképzéseket indító intézmények hallgatói rangsorát, a második helyen szintén az ELTE áll, a Természettudományi Karával. Újságárusoknál a HVG Diploma 2021 kiadvány.
Felhasználják a bölcsődék, óvodák, nevelési és oktatási intézmények és szociális otthonok kéthetes tesztelése során szerzett tapasztalatokat - közölte a Miniszterelnökség szombaton az MTI-vel.
Nemsokára igazán beindul a középiskolai felvételi szezon, hiszen múlt héten lejárt a 2021-es középiskolai felvételi írásbeli jelentkezésének határideje. Most összeszedtük a legfontosabb dátumokat és szabályokat.
Vajon melyik gifet küldték el 2020-ban a legtöbben? Az idei eseményekhez képest meglepően szelíd lehet a válasz.
Lassan teljesen az életünk része lesz az otthoni tanulás és otthoni munka. Bár meg lehet szokni, és van, aki örül is, hogy többet lehet otthon, azért érdemes néhány tippet megfogadni, hogy ne tűnjön el a rendszer és a motiváció a hétköznapokból.
Mennyi idő alatt kell majd megoldanotok a matek feladatlapokat a középiskolai felvételin? Milyen készségeket mérnek fel, illetve használhattok-e segédeszközöket? Most minden fontos kérdést megválaszolunk.
Kiderült az oktatásban dolgozók teszteléseinek eredménye, Maruzsa Zoltán pedig azt nyilatkozta, céljuk továbbra is az, hogy működjön az oktatás. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt kéri nyílt levében, haladéktalanul rendelje el a téli szünetet mostantól. Összeszedtük a hét legfontosabb oktatási híreit.
A szakszervezet szerint nem lesz több tesztelés.
Hét idegen szó, egy-egy helyes válasz. Lássuk, nektek sikerül-e megoldanotok hibátlanul a következő tesztet.