Megérett az űrben ültetett retek, ebből falatoznak az asztronauták

A mikrogravitációs környezetben termesztett retkek egy részét már el is fogyasztotta az ISS legénysége.

  • Eduline

Veteményes az űrben? Már ez sem lehetetlen

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénysége azzal búcsúztatta 2020-at, hogy megkóstolta a fedélzeten, mikrogravitációs környezetben nevelt retkeket – számolt be róla a hvg.hu a Digital Trends cikke alapján.

Nem ez az első alkalom, hogy le lehetett aratni az űrtermést, korábban az űrhajósok salátát, zsázsát, és más egyéb leveles zöldségeket is fogyasztottak, amiket az állomás egy kutatólaboratóriumában nevelgettek. A retkek 27 nap után értek be a termesztésükre kitalált kis kabinban és állítólag nagyon finomak.

Az űrben termesztett zöldségek fogyasztása fontos tudományos vizsgálat és pszichológiai haszna is van. Egy űrhajós minden nap ugyanazt az előre csomagolt ételt eszi, amíg a küldetése tart, és ez egy idő után próbára teszi a szerveztet. A friss zöldségek fogyasztása viszont jelentős energiát adhat a legénységnek.

Érdekesség, hogy az űrhajósokat időnként külön kis ételcsomagokkal is segíti a NASA, melyekben kedvenc fűszereik mellett rágcsálnivalókat is találnak. Ezek a csomagok viszont ritkán, általában egy nagyobb szállítmánnyal jutnak el az ISS-re.

Az űrben termett zöldségek a legénység elmondása szerint külsőre semmiben nem különböztek a földi megfelelőiktől. Zöld levelük volt, a zöldség ehető része pedig pirosas, bordó színű, az ízüket viszont jobbnak találták. Az űrhajósok összesen 9 retket fogyasztottak el, 10-et pedig lefagyasztottak. Ezeket átadják majd a NASA tudósainak, ha visszatértek a Földre.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.