Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Vádat emeltek a Ráday utcai kollégium felgyújtása ügyében, az ügyészség pedig börtönbüntetést javasol, ami akár 10-15 év is lehet.
Vádat emeltek az ellen a három fiatalkorú ellen, akik 2019 januárjában "időtöltésből" felgyújtottak egy matracot a Ráday utcai kollégiumnál; a tűz szétterjedt az épületben és egy ember halálát okozta. Az ügyészség börtönbüntetést indítványoz velük szemben.
A vádirat szerint a fiatalok, akik közül kettő 15 éves, harmadik társuk 16 éves volt, 2019. január 23-án délután kitalálták, hogy felgyújtanak valamit. Ehhez acetont vásároltak és egy köztéri plakátból letépett darabbal indultak útnak. A IX. kerületi Markusovszky térre értek, meglátták a Ráday utcai kollégium használaton kívüli bejáratát, aminek egy matrac volt nekitámasztva. A fiúk elhatározták, hogy ezt gyújtják fel. Mindezt, hogy járókelők ne legyenek a környéken, az esti órákban tették.
A matrac azonnal lángra kapott, a fiúk pedig elszaladtak. A tűz a jelentés szerint felhevítette a bejárat fémajtaját, az pedig meggyújtotta a túloldalán levő bútorzatot. A lángok szétterjedtek az épületben, az egyik szoba lakója későn észlelte a tüzet, majd menekülés közben a forró levegő belélegzése miatt összeesett és életét vesztette - írja az ügyészség. A kollégiumból, valamint a mellette lévő társasházból összesen 140 embernek kellett kimenekülnie, az épületet a tűz után el kellett bontani. A rendőrök pár nappal később, január 31-én elő is állították a három fiatalkorút.
A kollégium teljesen használhatatlanná vált az eset után, Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyettese azt nyilatkozta: a kollégiumban olyan károk keletkeztek, hogy azt felújítani már nem lehet. A kollégiumi tűz után gyűjtés indult a diákoknak és 33 millió forint gyűlt össze. Az összeget teljes egészében kiutalták az egyetemistáknak, a 165 hallgató egységesen 200 ezer forint segélyt kap. Ezen felül közel húszmillió forint értékben kaptak új notebookokat is református kollégium diákjai egy felajánlásnak hála.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).