Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Hetek óta a legfontosabb kérdések közé tartozik, hogy mikorra várható a pedagógusok oltása, ugyanis az első tervezetben nem kaptak kiemelt helyet. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma válaszolt a kérdésre.
Korábban írtunk arról, hogy a PDSZ követeli, hogy a köznevelési intézmények dolgozóit közvetlenül az egészségügyben és a szociális területen dolgozók után oltsák be. Az első kormányzati infók szerint ugyanis nem lehetett tudni semmit arról, hogy mikor tervezik a pedagógusokat beoltani, tekintve, hogy az első beoltási tervben nem szerepeltek a tanárok.
Akkor mikor oltják a tanárokat? Az ATV Híradójának az Emmi lényegében egy semmitmondó válasszal reagált a kérdésre: az oltásokra az országba érkező vakcinák beérkezési ütemének megfelelően kerülhet sor. A minisztérium elmondta, hogy eddig is kiemelten kezelte a pedagógusok és a gyermekek egészségének védelmét, és ez ezután is így lesz. Hozzátették:
Ezért is tartatjuk be szigorúan a járványügyi intézkedéseket, fertőtlenítettük immár másodszor az intézményeket, vezettük be ősszel a kötelező hőmérőzést, végeztünk gyorstesztelést a köznevelési intézményekben és rendeltünk el azonnal rendkívüli szünetet vagy digitális munkarendet ott, ahol megjelent a fertőzés.
"Természetesen az idős vagy krónikus beteg pedagógusok - minden más idős és krónikus beteg állampolgárral együtt – a kiemelt célcsoportba tartoznak az oltási terv szerint" – fogalmaznak. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma válaszában arra is kitért, hogy a koronavírus elleni védőoltást ingyen biztosítja a kormány azok számára, akik igénylik. Ezt azt is jelenti, hogy a biztosítási rendszerből kiesők is kapnak védőoltást.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).