Koronavírus ide vagy oda: jövőre nem maradnak el az angol érettségik
Nem maradnak el a jövő nyári angliai érettségik, de kevesebb tananyagból kell majd készülni és három héttel később kezdődnek.
Nem maradnak el a jövő nyári angliai érettségik, de kevesebb tananyagból kell majd készülni és három héttel később kezdődnek.
Újra elkezdődnek az iskolabezárások, Szlovákia után Csehország is erről döntött.
Mivel a hallgatók is elmentek, az SZFE oktatóival tervezett első formális beszélgetésre ez alkalommal nem kerülhetett sor.
Pénteken kezdődik a 2020/2021-es tanév őszi érettségi időszaka, azonban a héten a keresztféléves felvételi is kezdetét veszi. Mutatjuk, mit tudunk eddig a felvételiről.
Tudjátok, kinek a nagy szerelme volt Vajda Julianna? És azt, hogy hívták Tóth Árpád feleségét? Lássuk, minden kérdésre tudtok-e helyesen válaszolni.
Briana Hill nemrégiben szerezte meg jogi diplomáját a chicagói Loyola Egyetemen és már csak egy szakvizsgája maradt hátra, hogy ténylegesen ügyvéd lehessen. Arra azonban nem számított, hogy a koronavírus miatt elhalasztják a vizsgát, így már 38 hetes terhes lesz a megmérettetés alatt.
Kapus Krisztián az elmúlt 28 év alatt most negyedszer lett rekorder, ugyanis az egész országban neki sikerült eddig a legtöbb felsőfokú végzettséget megszereznie.
Érettségi bizonyítványának meghamisítása gyanújával őrizetbe vették a román pénzmosás ellenes hivatal volt vezetőjét.
Az őszi érettségi szezon 2020. október 16-án kezdődik a nemzetiségi nyelvi és irodalmi írásbelikkel. Bár a vizsgákat normál menetrend szerint szervezik meg, a koronavírus miatt ez mégsem egy átlagos érettségi időszak lesz. Éppen ezért számos eshetőségre fel kell készülni. Most megmutatjuk, mi a teendő olyankor, ha valaki a vizsgák alatt épp igazoltan koronavírusos.
Az ígéretek szerint napokon belül lehetővé teszi, hogy az iskolák tanárai és diákjai karanténban is kapcsolatban tudjanak maradni a KRÉTA-rendszerben.
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődik a 2020/2021-es tanév őszi érettségi időszaka.
Az ötödikesek az új tankönyvek szerint már a finnugor rokonság helyett hun rokonságról tanulnak.
Az iskolákban korábban bevezetett preventív intézkedések elegendőek a koronavírus elleni védekezéshez - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Kaphatnak-e könnyítéseket középiskolai felvételin a sajátos nevelési igényű diákok? Megnéztük, hogy mi a válasz.
Visszavonásig bezárják Szlovákiában mától a középiskolákat és áttérnek a távoktatásra - jelentette be Branislav Gröhling szlovák oktatásügyi miniszter vasárnap Pozsonyban az országos válságstáb ülésének szünetében.
Már csak egy hét van hátra az őszi földrajzérettségiig. Ha ti is vizsgáztok ebből a tárgyból, érdemes elolvasnotok, hogy mi vár rátok az írásbelin és a szóbelin. Most összegyűjtöttük a legfontosabb szabályokat.
Orvosi és jogi fogalmakat válogattunk nektek, ezeket megfűszereztük egyéb latin kifejezésekkel. Lássuk, mennyit ismertek, vagy mennyire tippeltek jól. Hibátlan lesz?
Tudjátok, mit csinál az, aki duruckol? És azt, hogy mit jelent a flastrom? A következő tesztből kiderül.
Megkereste és formális beszélgetésre hívta a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatóinak delegációját Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
A "vasalódeszkás" tanár, illetve az évvégi osztályzás is helyet kapott a 20. ARC kiállítás témái között. Képgaléria.