Szuper appot fejlesztett a BME másodéves hallgatója: ezzel egyszerűbb lesz az útvonaltervezés

Az egyetemista rájött, hogy nincs igazán alternatívája a BKK Futárnak. Olyan alkalmazást pedig végképp nem találni, ahol egy helyen lenne az összes város menetrendje, ezért úgy döntött, csinál egyet.

  • Eduline

Ingázóként gyakran eléggé elavult alkalmazásokat lehet csak használni, amik jó pár évvel lemaradtak design és funkciók terén is, ezeket a különféle menetrend alkalmazások értékelései is tükrözik

– fejtette ki az Indexnek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) másodéves hallgatója, aki ennek hatására kezdett bele tavaly októberében egy saját menetrend- és útvonaltervező alkalmazás fejlesztésébe. Az egyetemista fiú végigböngészte az összes véleményt a meglévő appokról, és próbálta megvalósítani azt, amit az emberek kértek. Ehhez segítséget adtak egyetemi tanulmányai és különböző online kurzusok, amiket a témában elvégzett. 

Végül megszületett a Menetrendek alkalmazás, ahol az összes BKK-, MÁV- és Volánbusz-járatot meg lehet találni. A jövőben pedig újabb szolgáltatókkal tervezi bővíteni a listát.

Az app többek között valós időben mutatja a menetrendi adatok nagy részét, élőben lehet vele követni a járatokat a térképen, és a különböző városok menetrendjeit is egyesíti. Az alkalmazás App Store-ban már el is érhető, de az androidos verzió is úton van.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.